800 kilós trezort emeltek daruval Mészárosék leendő villájának emeletére

2021. május 17. – 13:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 24.hu találta meg a békéscsabai Trezor-Liktor Zrt. Facebook-posztját, melyben a cég azzal reklámozta magát, hogy az egyik legnagyobb saját gyártású páncélszekrényüket szállították. A március végén készült posztban beazonosítható Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea leendő villája.

A 24.hu cikkének megjelenése után alig 20 perccel a cég egyből törölte a március végi bejegyzést.

A posztban egy 800 kilós páncélszekrényt lehetett látni, amit daruval emelnek be az épület emeletére. „A vitrin már a helyén várja az üzembe helyezést” – írta a cég a poszt fölé. A lap megkereste a céget azzal kapcsolatban, hogy valóban az 1,6 millió forintos csúcsmodellt szállították-e Mészároséknak: egyelőre választ nem kaptak.

A frigyre készülő Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea leendő, milliárdos kuckójának pontos helyét lapunk találta meg először: Mészárosék széchenyihegyi luxusingatlanja jelenleg átépítés alatt áll, ezután költözhet majd be az ország legvagyonosabb párja ide, Várkonyi Andrea ügyvédje lapunknak is megerősítette, hogy ügyfele itt fog lakni.

A hegyvidéki házat 1,14 milliárd forintért hirdették tavaly ősszel, a vevő az Art-Com Kft. lett, melynek tulajdonosa egy olyan magántőkealap, amit Mészáros egyik cége kezel. A tulajdonosi háttérrel és a házzal itt foglalkoztunk bővebben.

A villa népszerűségét jelzi, hogy a Momentum hétvégén kiplakátolta Mészárosék leendő villáját, az akció részeként egyúttal az Andrássy utat is átkeresztelték Mészáros Lőrinc sugárútra. A Momentum szerint az ingatlan – melynek értékét közel 3 milliárd forintra becslik – az elmúlt hetekben „szinte turistalátványossággá vált, hiszen sok ember volt arra kíváncsi, mire is ment el az a rengeteg befizetett adóforint”.

Mészároséknak ez vélhetőleg nem tetszett, ahogy arról a 24 írt, vasárnap biztonsági őr posztolt a villa előtt, és arra figyelmeztette az érkezőket, hogy a tulajdonosok megtiltották a képek készítését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!