Meleg van, szomjas vagyok, de már rá sem bírok nézni a vízre, kólán élni pedig nem egészséges. Keveset iszunk, pedig egyre többet kéne, főleg 35 fokos átlaghőmérsékletű jelen és jövendő nyarainkon. Mindenki tudja, hogy hatvan százalékunk víz, azt pótolni kell, ahogy azt is mindenki hallotta már, hogy a cukros üdítők nem a legjobbak, a koffeinnel is csak mértékkel szabad élni, és az energiaitalok, pláne az alkohol, inkább mínuszba tolják a hidratáltságunkat.
Átlagosan rossz ivóként újra és újra nekiállok számolgatni a napi folyadékbevitelemet, és mindig siralmas eredményre jutok. Még ha megerőltetem is magam sem iszom meg másfél liternél többet egy nap, és hasonlóan kínlódik ezzel körülöttem szinte mindenki. Nem mintha lennének pontos számok rá, mennyit is kell inni egy nap – van, aki a két és fél litert javasolja, más tíz testsúlykilogrammonként 0,4 litert. A lényeg, hogy inni kell, sokat.
Ezért kezdtem el különféle italokkal kísérletezni, felpakolni velük a hűtőt, hogy amikor már nem megy le több víz a torkomon, valamivel mégis pótoljam a melegben elpárolgó folyadékot. A legjobbak ilyenkor a vízalapú italok, amikben kevés a cukor: a limonádé és a jegestea egyértelműen az elsők a listán, de kell-e, létezik-e az elkészítésükhöz recept? Miután néhány éve nyárról nyárra irracionális mértékben nő a limonádék vendéglátói ára, jegesteából pedig csak a túlédesített, túlaromázott, mesterséges ízű, palackozott verziókat lehet kapni, muszáj volt kifejleszteni házi recepteket.
Lehet ezen mosolyogni, hiszen a jegestea az csak lehűtött tea, a limonádé, az pedig csak citrom és víz, mégis annyiszor lehet rosszat inni mindkettőből, sőt, valljuk be, ha simán citromot facsarunk egy pohárba, abból sem lesz limonádé, ezért mégis érdemes megpróbálni őket módszertani megközelítésben megvalósítani.
A limonádé szerkezete
Annyi mindent hívnak limonádénak, ami nem az: citrompótlós cukros vizet, vizet citromkarikával, citromos vizet. A limonádé viszont egy tökéletes világban olyan egyensúlyozottan édes és savanykás ital, ami hideg, frissítő, szóval nemcsak a szomjat csillapítja, hanem ízélményt is ad. Rengeteg módszer létezik: ki cukorszirupot főz, ki mézet használ – a kristálycukor irtó nehezen olvad fel a hideg folyadékban. Többen operálnak a citrushéj használatával: forró vízbe vagy cukorszirupba teszik, esetleg az egész citromot, mindenestül turmixolják, szűrik, és ezt használják a limonádé alapjának. Ki nagyon töményre keveri, ki túl édesre vagy túl savanyúra, egyik sem jó: a túl édestől csak még szomjasabbak leszünk, a túl savanyú lemarja az arcunkat, de nem könnyű megtalálni a tökéletes egyensúlyt.
Most elkezdtem méricskélni, hogy megtaláljam a leírható jó arányokat, hiszen amúgy érzésre készül minden alkalommal. A nálam bevált formulához fél literenként egy nagy citrom leve és két teáskanál méz kell, és akkor még nem beszéltünk a millió lehetséges ízesítési lehetőségről, a bodzás, uborkás, gyömbéres, mentás, gyümölcsös limonádékról. Az, hogy mennyire bírjuk a keserűt, egyénfüggő, aki szereti, egy citromkarikányit törjön vagy szabdaljon a pohárba, úgy még citromosabb lesz.
Fotó: Ács Bori / Telex
A víz, plusz íz
Az ízesített, palackozott vizek aromásított, műízű képződmények, olyasmi élményt nyújtanak, mint golyórágóra vizet inni. Pár szem gyümölcsöt vagy kevés gyümölcslevet adni egy pohár vízhez nem nagy dolog, a végeredmény pedig sokkal jobb lesz. A legeslegjobb ízesített víz pedig az uborkás, azzal együtt, hogy teljesen együttérzek azokkal, akik nem szeretnék keverni a salátájukat és az italukat. Az uborka pont azt az enyhe, friss izgalmat adja egy pohár víznek, amitől még nem veszíti el eredeti, víz jellegét, csak sokkal élvezetesebb lesz. Dragomán György szerint szalagokra vágott uborkával jobban működik, mint szeletekkel, higgyünk neki.
Fotó: Ács Bori / Telex
A tea, amit nem kell forralni
A jegestea annyira nyilvánvalónak tűnik, és mégsem az, sőt. Minek felforralni, majd lehűteni valamit, ha készülhet rögtön hidegen? Elsőre elképesztően meghökkentően hangzik, hogy lehetséges teát készíteni vízforralás nélkül, de ahogy már a hidegen készült kávék is egyre ismertebbek, úgy érdemes teával is kísérletezni ezzel a módszerrel. Időben így is, úgy is viszonylag hosszú ideig tart, a sima, áztatós módszerrel viszont sokkal egyszerűbb, és az íze is egészen más lesz.
Különösen jól működik a dolog zöld teákkal, amiknek az íze amúgy is tönkremegy, ha százfokos vízzel forraljuk le őket, hidegen áztatva pedig egészen más aromák kerülnek belőlük a vízbe. Ennek a tudományos magyarázata az, hogy a teában található tanninok, amelyek a keserű ízt okozzák, forró vízben felszabadulnak, szobahőmérsékleten viszont nem. Amúgy a módszer annyira egyszerű, hogy kár is róla sokkal hosszabban beszélni, ki kell próbálni. Eddigi kísérleteim alapján minden teatípus másképp viselkedik, ezért a recept nem lesz száz százalékig pontos. Irányadónak két evőkanálnyi tealevelet szoktak javasolni egy liter vízhez, nekem így már lett nagyon erős és enyhe teám is. Egyikkel sincs baj, az erőset lehet hígítani, az enyhét utóízesíteni.
Amikor nap közben csinálom, akkor nagyjából három óránként megkóstolom, hogy áll. Ha éjjel, akkor hagyom simán, viszont így párszor előfordult, hogy túl erősre sikerült – ilyenkor higítottam hideg vízzel, sok jégkockával. Volt olyan teám, aminek kellett 9 óra is, főleg a virágos, gyümölcsösök, de a jázminos zöld megvolt 4 óra alatt. Ebből is látszik, hogy a jegestea nem egzakt tudomány, szükség van egy kis kísérletezésre.
Ayran, a sós joghurtital – Fotó: Ács Bori / Telex
A joghurt mint sós ital
Ha egy alapanyagot kiemelünk megszokott környezetéből, máris egészen más lesz, így van ez a joghurttal is, amit a Balkánon és sok arab országban sósan fogyasztanak, nem édesen, és isszák, nem kanalazzák. Míg évekkel ezelőtt még csak török delikátokban lehetett kapni, mostanában szupermarketek is árulnak ayrant, egy elképesztően frissítő joghurtitalt. Bámulatosan egyszerű, semmi más nincs benne, mint joghurt és víz, kevés sóval. Ezért kár megvenni dobozosan, hiszen ha van otthon mindkét alapanyag, akkor kábé két perc összerakni. Kézzel kikeverve is simán működik, de még sokkal jobb lesz turmixgéppel habosra dolgozva.
A módszer: 200 gramm joghurthoz kb. 150 gramm hideg vizet és egy nagy csipet sót adok, turmixolom. Ha van kéznél, friss vagy szárított menta jó bele, de meg lehet bolondítani buborékos vízzel is, sőt igazán melegben jégkockákkal.
Barack lassi – Fotó: Ács Bori / Telex
Az ivójoghurt Indiában
Joghurtitala Indiának is van, néha sós, néha édes, de sokkal sűrűbb és töményebb az ayrannál. Laktatóbb is, inkább kisétkezésnek illik, semmint kísérő italnak, de annak tökéletes. A legnépszerűbb változat mangóval készül, de mivel itthon nem terem belőle, ilyenkor érett őszibarackkal szoktam készíteni, amivel legalább olyan jó lesz. Az arányok itt is gyümölcs- és joghurtfajtától függők, sűrűbb joghurthoz több, hígabbhoz kevesebb víz szükséges.
A képlet a következő: 250 gramm natúr joghurthoz két érett őszibarack, egy kanál méz és annyi víz kell, hogy még épp kortyolható legyen, de ne folyékony. A titkos hozzávaló pár csepp rózsavíz vagy egy csipetnyi őrölt kardamom, ez különbözteti meg igazán egy sima joghurtos turmixtól vagy ivójoghurttól.
Ha ezeket háromszor körbepörgettük, és még mindig szomjasak vagyunk, vegyük elő újra ezeket a házi jégkásákat, narancsosat, kólásat vagy fagylaltosat. Sőt, még hideg leveseket, gazpachót, aj blancót, meggylevest vagy citromos csirkelevest is érdemes keverni minden melegebb napra.
