2021. október 24. – 08:42
Ahhoz képest, hogy Chuck Hugheshoz kötődik az NFL egyik legnagyobb tragédiája, viszonylag kevesen ismerik az egykori játékos nevét és történetét. Hughes 50 éve drámai hirtelenséggel esett össze a Detroit Lions pályáján, és hiába siettek egyből a segítségére a csapatok orvosai – egy nézőtérről berohanó orvossal kiegészülve –, már nem tudtak segíteni rajta.
Hughes halálát nem az NFL-pályákon százával látható kőkemény, helyenként durva ütközések egyike okozta, hanem orvosi mulasztás áldozata lett – úgy kapott szívrohamot, hogy tulajdonképpen már régen el kellett volna tiltani a sportolástól.
A tragédiához nem volt köze, de érdemes említést tenni arról, hogy Hughes semmilyen szempontból nem volt kifejezetten NFL-alkat. Nem volt magas, nem volt gyors, nem volt kifejezetten erős sem, de szorgalommal és küzdeni akarással ellensúlyozta az átlagos adottságait.
Hughes háttere viszont egyáltalán nem nevezhető átlagosnak, ugyanis egy hatalmas családban nőtt fel Texasban, tizenhárman (más források szerint 15-16-an) voltak testvérek. Viszonylag későn, 11-12 évesen ismerkedett meg az amerikaifutballal, de gyorsan szenvedélye lett a játék, így még akkor is megállíthatatlanul edzett, amikor egy adminisztratív hiba miatt nem engedték pályára utolsó gimnáziumi évében egy iskolaváltás után.
Ennek ellenére ösztöndíjat kapott a Texas Western egyetemre (ma már Texas-El Paso), ahova 1962-ben egy későbbi legenda, az NFL-ben 11 éven át vezetőedzőként dolgozó Bum Phillips hívta el játszani. Hughes szorgalma egyből kitűnt a kis texasi egyetemen, 1965-ban pedig egészen kiemelkedő szezont hozott össze, több akkori eredménye a mai napig rekordnak számít az iskola történetében, így például az egy meccsen elért 17 elkapása és az egy meccsen összehozott 401 yardja.
1967-ben az NFL-be is bekerült, a Philadelphia Eagles adott neki szerződést, de a texasi remeklés után hamar kiderült, hogy a profi szint túl nagy ugrás Hughes számára. Az első szezonban egyetlen elkapása sem volt, és amikor 1970-ben a Detroit Lionshoz került, összesen 6 elkapással büszkélkedhetett három szezon alatt, ami nagyon kevésnek számít. Ez a szám később sem nőtt meg rohamosan, egész pályafutása alatt 15 elkapást hozott össze.
Először azt hitték, szimulál
Megdöbbentő tény, de Hughes a halálát okozó szívroham előtt nem sokkal egy másikon is átesett, ráadásul azt is egy NFL-meccsen szenvedte el. Az október 24-i tragédia előtt hét héttel, az előszezonban ütközött egy elkapás után Hughes úgy, hogy az ellenfél egyik játékosa a bordáit találta el. Az ütközés után erős fájdalmat érzett, de saját lábán sétált le az oldalvonal mellé. A meccs után viszont összeesett az öltözőben, így egyből a detroiti Henry Ford Kórházba szállították, ahol ugyan négy napig bent kellett maradnia, de így sem találták meg az ájulás valódi okát. Az orvosok lép-, tüdő- vagy vesesérülésre gyanakodtak (az ütközés miatt), de semmi kézzelfoghatót nem találtak, így a vizsgálatok után hazaküldték Hughest, aki alig várta, hogy visszatérhessen a csapathoz.
Csakhogy korántsem volt egészséges, amikor kijött a kórházból. Lázra panaszkodott, és folyamatosan savlekötőt kért a feleségétől, a panaszairól viszont se a csapatorvosnak, se másnak nem beszélt. A tünetei pedig egyre romlottak. Október 23-án, egy nappal a tragédia előtt hányásos rosszullétre panaszkodott – a Lions játékosai szokás szerint egy helyi hotelben töltötték a mérkőzést megelőző éjszakát.
A vasárnap délutáni mérkőzésen a csoportrivális Chicago Bearst fogadták, a hazai közönség legnagyobb bánatára pedig az esős, ködös meccsen a vendég Bears került 28-23-as előnybe a mérkőzés hajrájára. Ráadásul a Lions egyik legjobb elkapója, Larry Walton is lesérült, igaz, a helyére érkező Hughes viszont egyből egy 32 yardos elkapással indított, reményt adva a csapatának a fordításra. A sikeres, hosszú átadás után három sikertelen passzkísérlet jött a Lionstól – a harmadik után mindenki a célpont Charlie Sanderst figyelte, az csak lassan tűnt fel, hogy a pálya közepén, a 20 yardos vonalnál valaki összeesett.
A nézők először azt hitték, valaki – az akkoriban megszokott módon – sérülést szimulál. Hughes volt az, de nem szimulált. Mire a hozzá legközelebb álló játékos, az NFL történetének egyik legjobb védője, Dick Butkus észhez kapott, Hughes már magatehetetlenül rángatózott a mellkasát markolva. A játékoson mindkét csapat orvosi stábja, sőt, még egy, a nézőtérről berohanó orvos is próbált segíteni, sikertelenül.
Hughes felesége, Sharon először azt hitte, férje a fogvédőjét nyelhette le, vagy hogy az egyik műfoga eshetett ki és akadhatott a torkán. Csak akkor tudta, hogy sokkal nagyobb baj van, amikor látta, hogy az orvosok szívmasszázst alkalmazva próbálják újraéleszteni a férjét. Mire a pályára jutott a lelátóról, a férjét már épp a mentőautó felé vitték. A halál beálltát csak a kórházba szállítás után állapították meg, de Hughes már a pályán életét vesztette.
A csapattársaknak és a Bears játékosainak csak a lefújás után mondták el, hogy Hughes meghalt. Az eredmény maradt 28-23, de ez érdekelt a legkevésbé mindenkit. A pár nappal később, a texasi San Antonióban tartott temetésen Hughes összes csapattársa mellett a többi NFL-csapat egy-egy képviselője is jelen volt. Később a Lions félig hivatalosan visszavonultatta Hughes 85-ös mezszámát, amit 2005-ig nem is viselt senki a csapatnál, azóta viszont már 6 játékos is megkapta, jelenleg Tom Kennedy játszik benne.
Elkerülhető lett volna a tragédia
A Hughes halála napján elvégzett boncoláskor kiderült, hogy a korábbi rosszullétét, illetve a halálát is szívroham okozta. Előbbihez egy súlyosabb lépsérülés vezethetett, utóbbihoz pedig az, hogy Hughes egyik artériája 75%-ban eltömődött, így azt könnyebben tudta eltorlaszolni egy elszabadult vérrög, amit alighanem pont a mérkőzésen elszenvedett egyik ütközés mozdított el a helyéről.
A boncolási jegyzőkönyv ismeretében Hughes özvegye 1972-ben beperelte a kezelést végző Henry Ford Kórházat 21,5 millió dollárra, mert meglátása szerint az első szívroham feltárásával elkerülhető lett volna néhai férje halála. Az ügyben két évvel később peren kívüli egyezség született ismeretlen összegről.
„Bárcsak valaki azt mondta volna neki szeptemberben: »Hagyd abba a játékot, nehogy egy vérrög alakuljon ki az artériádban, menj inkább golfozni a golfpályára, és éld az életed«” – emlékezett vissza több mint négy évtizeddel a férje halála után. Családtagjai szerint golfban is erős volt, és mivel az édesanyja és az édesapja is fiatalon, szívprobléma miatt vesztette életét, egy orvosi intésre minden bizonnyal felhagyott volna az amerikaifutballal.
Ennél is jobban zavarja Hughes rokonait, hogy a halála az értelemszerű tragédián felül gyorsan feledhetőnek bizonyult. Hughes nem számított sztárnak, kábeltévé híján a mérkőzés is viszonylag kis figyelmet kapott, így bár az újságokba és a híradókba bekerült a szörnyű esemény, nem sok szurkoló emlékében ragadt meg Hughes neve.
A tragédiának viszont volt több, maradandó hatása is. A család szerint ez a tragédia késztette az NFL-t arra, hogy minden stadionban kötelezővé tették a defibrillátorok alkalmazását. A nyári labdarúgó-Európa-bajnokságon hasonló intézkedés mentette meg a dánok első meccsén összeeső Christian Eriksen életét is. Hughes halála a mérkőzés végi szimulálásokat, illetve annak gondolt sérüléseket is új megvilágításba helyezte. A Hughes életéről szóló könyvön dolgozó Jeff Haag szerint a játékosok gondolkodásmódjára is hatással volt, a haláleset után ugyanis egyre többet gondoltak a saját egészségükre és a családjukra.
Erről vallott Hughes egyik akkori csapattársa, Tom Vaughn is, aki a munkája, vagyis az amerikaifutball szerves részeként tekintett arra, hogy néha elájul egy-egy ütközés után. Ezen az sem segített, hogy speciális, a normál sisakoknál nagyobb, jobb védelmet jelentő fejvédőket készíttetett magának. Hughes halálával viszont minden megváltozott. „Akkor először a feleségemre és a családomra gondoltam” – mondta Vaughn, aki az 1971-es szezon végén ellátogatott egy agyspecialistához, aki felhívta a figyelmét az agyrázkódások okozta maradandó károsodásra. Az orvossal folytatott beszélgetés után röviddel visszavonult – 2020-ban, 77 évesen halt meg.
Egy még nagyobb probléma
Vaughn szerencsés volt, hiszen megöregedett, az NFL-játékosok túlnyomó többségére viszont a mai napig komoly veszélyt jelent a krónikus traumatikus enkefalopátia, vagyis a CTE, ami a fejet érő sorozatos ütések miatt alakul ki, de többnyire csak boncolás útján, vagyis a halál után lehet egyértelműen megerősíteni.
Szerencsére az aktív NFL-játékosok közötti halálesetek száma nem mondható kiemelkedőnek – az elmúlt 20 évben 17, élő szerződéssel rendelkező játékos vesztette életét. A vezető halálok a közúti baleset, de magas az öngyilkosságok aránya is – ez főleg a fejsérüléstől szenvedő (volt) NFL-játékosok között tapasztalható, akiknek jelentős része a tudománynak ajánlja fel az agyát vizsgálat céljából, mielőtt önkezűleg véget vetne az életének. A CTE-kutatásról és betegség hatásairól, illetve letaglózó elterjedtségéről még az Indexen írtunk bővebben.
Forrás: Yahoo Sports
