Életmentő beavatkozás után stabilizálták a pályán összeesett Eriksen állapotát

2021. június 12. – 18:48

frissítve

Életmentő beavatkozás után stabilizálták a pályán összeesett Eriksen állapotát

A Dánia-Finnország Európa-bajnoki-mérkőzés 43. percében a dán válogatott játékosa, Christian Eriksen összeesett a pályán. A környékén álló dán és finn játékosok, valamint a játékvezető rögtön az orvosi stábot riasztották. Nem sokkal később a dán csapat orvosai szívmasszázst alkalmaztak. A szurkolókat és a játékosokat is sokkolták a történtek.

A meccs percekig állt, majd a játékosok egy része az öltözőbe vonult. A pálya szélén ott volt Eriksen felesége is, akit a dánok csapatkapitánya, Simon Kjaer és a kapus Kasper Schmeichel próbált nyugtatni. A dán válogatott sztárját nagyjából tíz percen keresztül próbálták újraéleszteni. A magához tért Eriksent hordágyon vitték le a pályáról, a csapattársai gyűrűjében.

A Reuters azt írta, egyik fotósuk látta, hogy Eriksen felemelte a kezét, és a fejét fogta, amikor a hordágyon volt, és egy fotó is keringett a közösségi médiában, ami alapján arra lehetett következtetni, hogy a futballista eszméleténél volt, amikor hordágyon levitték.

Az UEFA fél nyolc körül azt közölte, hogy Eriksent kórházba szállították, és stabilizálták az állapotát. A dán futballszövetség is megerősítette, hogy a futballista eszméleténél van, és vizsgálatokon esik át.

Az UEFA későbbre ígért döntést arról, mi lesz a félbeszakadt mérkőzés sorsa. A Dán Labdarúgó-szövetség nyolc óra után nem sokkal aztán egy Twitter-bejegyzésben megerősítette, hogy a mérkőzést még szombat este folytatják. „A játékosok megerősítették, hogy Christian jól van. A mérkőzés 20:30-kor folytatódik” – írták. A szövetség bejegyzése szerint Eriksent további vizsgálatokra a koppenhágai Rigshospitalet kórházba szállították.

Az Európai Labdarúgó-szövetség szerint a két csapat játékosai kérték a meccs folytatását. A dán szövetség igazgatója, Peter Møller a dán közmédiának azt nyilatkozta, hogy a dán válogatott tagjai azután döntöttek így, hogy beszéltek a kórházba szállított Eriksennel.

A meccs végül fél kilenckor újrakezdődött. A két csapat lejátszotta az első félidő hátralévő öt percét, majd öt perc szünet után a második félidő is elkezdődött. A vezetést a finn válogatott szerezte meg a 60. percben, Joel Pohjanpalo közeli fejesével. A 74. percben tizenegyeshez jutott a dán válogatott, azonban Pierre-Emile Højbjerg lövését hárítani tudta Lukáš Hrádecký, a finnek kapusa. A mérkőzésen végül nem született több gól, a finnek 1-0-ra legyőzték a dánokat. A mérkőzés részletes összefoglalóját itt olvashatják.

A 29 éves Eriksen jelenleg az olasz bajnok Interben futballozik, előtte az angol első osztályban szereplő Tottenhamben játszott, 109-szeres dán válogatott. A 2021-re halasztott Európa-bajnokság pénteken kezdődött, a szombati Dánia-Finnország a harmadik meccs volt a tornán.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.