2021. augusztus 29. – 07:51
A sportolók álma, hogy eredményeik dicsfényében sütkérezhessenek, de ez persze nem mindegyiküknek adatik meg. A híressé válás másik módjára meg, hogy valami bődületesen szerencsétlen eset miatt emlékezzenek rájuk, nem sokan vágynak. Abdel-Kader Zaaf az első kategória felé haladt kerékpárján, de végül a sporttörténelemben a második körbe kapott besorolást. „A muszlim biciklista, aki a hőségtől és a borivástól elájult, majd észhez térve a Tour de France mezőnyével szemben kezdett el tekerni” címkét kapta, noha ennek a történetnek nem minden eleme van megerősítve.
Az algériai származású Abdel-Kader Zaaf először 1948-ban tekert a Touron, de két évvel később még nagyobb figyelem övezte a szereplését. A verseny történetében először indult csak észak-afrikaiakból álló csapat, amelynek ő is a tagja lett. Franciaország ekkoriban kétségbeesetten küszködött azzal, hogy fennhatóságát megtartsa az egykori gyarmatbirodalmában, és az észak-afrikai csapat indítása is ezt a szemléletet tükrözte. A Touron ekkoriban még válogatottak és regionális alapon szerveződő csapatok indultak, így volt például párizsi csapat, délnyugat- és nyugat-franciaországi és az ország kiterjesztésének szánt észak-afrikai is, amelyikben marokkói és algériai születésű kerékpárosok tekertek.
Az észak-afrikai csapat nagy lehetősége a 14. szakaszon jött el, amikor Perpignanból Nîmes-be tartott a mezőny. A 215 kilométeres etapból 15-öt megtéve Abdel-Kader Zaaf csapattársával, Marcel Molinèsszal lódult meg, és szerencséjükre nemigen törődtek az üldözésükkel, a tikkasztó hőségben a többiek inkább azzal voltak elfoglalva, hogy be-beugorjanak bárokba frissíteni magukat. A meleg tényleg pokoli volt, közel 40 fok, és éppen emiatt egy korábbi szakaszon mai szemmel már elképzelhetetlen jelenetek zajlottak le. Az egész mezőny fogta magát, és a versenyt félbeszakítva belevetette magát a tengerbe a Saint Tropez-i öbölben.
A 13. etapon is a Földközi-tenger közelében tekertek a versenyzők, akkor elmaradt a fürdőzés, de a szurkolók azért több helyen is locsolták slaggal a túlhevült biciklistákat. A hőségben Zaafék elég gyorsan behozhatatlan, több mint 20 perces előnybe kerültek, így garantáltnak tűnt, hogy kettejük közül kerül majd ki a győztes. Zaaf a céltól 60 kilométerre lerázta magáról fiatalabb csapattársát, szólóban hajtott nagy sikere felé.
Nîmes felé közeledve azonban Zaaf egyre rosszabb állapotba került, lelassult, imbolyogni kezdett az úton, majd elesett, egyszer még visszakapaszkodott a bringájára, de nem jutott messzire, újból elzuhant. Ezt aztán még egyszer eljátszotta, végül egy fa alatt feküdt öntudatlanul, mielőtt újra elindult.
A kerékpáros a hőségtől és a kiszáradástól lehetett rosszul. A bicikliseknél ekkor az a hiedelem volt elterjedve, hogy nem szabad túl sokat inni, mert akkor romlik a teljesítményük. Jó eséllyel Zaaf is ehhez tartotta magát, amivel csak magának ártott. A legenda szerint az is közrejátszott gyors megborulásában, hogy nem sokkal korábban meghúzott egy üveg bort, amelyet egy szurkoló adott fel neki frissítőként. Az alkohol beütött a kiszáradt bringásnak, aki muszlimként korábban soha nem is ivott szeszt, így még erősebb lehetett a bor hatása, mint egy rendszeres ivónál.
Zaafot aztán szurkolók állították talpra, de nem nagyon volt magánál, mert először abba az irányba kezdett el tekerni, ahonnan jött, kis híján összeütközött a mezőnnyel. A bringás nem is lett jobban, újra le kellett szállnia a kerékpárról, végül mentő vitte el, nem tehette meg a hátralévő 28 kilométert.
Azt, hogy Zaaf bort ivott volna, többen kétségbe vonják, de a nem ivós sztoriból sem feltétlenül jön ki jól. Egyik csapattársa, Ahmed Kebaili később azt nyilatkozta, hogy Zaaf amfetamint szedett be a Touron. A stimulánsok közé tartozó drog ekkor még nem számított hivatalosan doppingnak, és a hosszú távokat tekerő bringások előszeretettel nyúltak is hozzá, de a szívverést fokozó szer vissza is üthetett, elnyomhatta a szomjúságérzetet, és hirtelen kimerültséget is képes volt okozni.
Azt maga a bringás is elismerte, hogy kapott valakitől inni, de azt egy jó harminc évvel később adott interjúban is tagadta, hogy részeg lett volna, hiszen hogyan lett volna képes akkor olyan gyorsan tekerni órákon át.
„A céltól húsz kilométerre egy fickó valamit kínált nekem inni. Elfogadtam, mert olyan meleg volt, mint a sivatagban, én pedig, mint tudjuk, nem vagyok teve”
– mondta.
Annak, hogy Zaaf bortól bűzlött, az lehetett az oka, hogy valamelyik előzékeny szurkoló víz helyett borral locsolta le, amikor magához akarták téríteni a fa alatt. Az esetről készülő beszámolók elég ellentmondásosak ennél a momentumnál is, van, aki szerint két órán át hevert a kerékpáros, míg mások szerint csupán néhány percről volt szó. Az egyik újság pedig arról számolt be, hogy Zaaf másnap hajnal hatkor még kerékpáros-felszerelésben kóválygott Nîmes utcáin, miután elbocsátotta őt egy orvos. A bringás többek szerint könyörgött a szervezőknek, hogy hadd tekerje le az előző nap kihagyott 28 kilométert és folytathassa a versenyt, de erre a szabályok sem adtak neki esélyt.
Ha ivott, ha nem, a közönség egy jó részének csak az maradt meg Zaafról, hogy ő a részeges kerékpáros, aki az ellenkező irányba tekert. A bringás kénytelen volt elszenvedni a becsmérlő megjegyzéseket, de később aztán üzletileg is ki tudta aknázni a mítoszát, volt elég humorérzéke ahhoz, hogy a St Raphaël aperitifmárka egyik reklámarca legyen.
A kisebb versenyeket azért nyeregető Zaaf 1951-ben még tovább építette a legendáját azzal, hogy a Tour de France-on utolsónak ért a célba. A nagy biciklis körversenyek tök utolsói mindig különös figyelmet érdemeltek ki, és ebből is lehetett profitálni, ahogy például az olasz Giovanni Pinarello is ennek köszönhetően indította be kerékpárgyárát.
Az algériai számító és olykor agresszív taktikájával is feltűnést keltett. A Touron szakasz közben is külön díjakat lehetett nyerni, és Zaafot ezek sokkal jobban érdekelték, mint az összetett. Több pénzdíjat is bezsebelt úgy, hogy nagy erőfeszítéseket téve meglépett a többiektől egy résztávon, és olykor annyira meg volt elégedve önmagával, hogy még a szakasz közben megebédelt a nyereményből, és csak az étkezés után eredt az addigra már régen elhúzott boly nyomába. Részben ennek is köszönhette aztán utolsó helyét. Zaafot az utolsó helye után kézről kézre adták a kritériumversenyek szervezői, és ez alatt a turnéja alatt 35 ezer frankot keresett, ami elég jól nézett ki a napi 7-10 frankos bére mellett.
Míg ő tökéletesen kiaknázta a ballépéseit és a vitatható módon szerzett hírnevét, addig csapattársa, Molinès neve szinte feledésbe merült. Pedig miközben Zaaf öntudatlanul hevert a fa alatt, ő elhúzott mellette, és nem sokkal később megszerezte a Tour történetének első afrikai győzelmét, ebből a tekerésből mégsem ő épített legendát.
Felhasznált források: Eurosport | Bikeraceinfo | Cyclingnews
