Annak köszönheti az álmát, hogy tökutolsó lett a Girón

2020. október 25. – 22:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Giovanni Pinarello egyetlenegyszer indult az olasz körversenyen, de akkor is olyan lassú volt, hogy utolsó lett. Emiatt kirúgták a csapattól, de annyi pénzt kapott, amiből be tudta indítani saját kerékpárműhelyét. A vállalkozásból idővel a világ egyik legsikeresebb márkája nőtt ki magát, Pinarello kerékpárjai az elmúlt ötven évben huszonegy Grand Tour-győzelemhez, rekordhoz és világbajnoki címhez segítették hozzá a versenyzőket. Pinarello 2014-ben, 92 évesen halt meg, a céget a fia vitte tovább. Trevisóban a mai napig megemlékeznek a legendás kerékpárgyárosról.

Aki követi a kerékpársportot, vagy megszállottja az olasz bringáknak, biztosan találkozott már a Pinarello névvel. Az egyik leghíresebb és legsikeresebb bicikligyártóról van szó, rengeteg Tour de France- és Giro d’Italia-győztest, világbajnokot és olimpiai aranyérmest is láttak el biciklivel. Az idei Tour-on azonban egy másik olasz manufaktúra, a Colnago ünnepelhetett a 22 éves szlovén Tadej Pogacar győzelme után.

A márka története betekintés nyújt a kerékpársport egy letűnt korszakába is. A névadó alapító, a mindenki által csak Naninak becézett Giovanni Pinarello 1922-ben, Velence közelében született, a Pinarello-család nyolcadik gyerekeként, összesen tizenketten voltak testvérek. A fiatal Pinarello hamar beleszeretett a kerékpározásba, és mint kiderült, van is érzéke a sportághoz: húsz éves korára több mint 60 versenyt nyert meg, köztük a nagy hagyományokkal bíró la Popolarissimát, ami a belépőt jelentette számára a profik közé. Pályafutása során összesen kilencszer tudott győzni a hivatásosok között.

Dicsőség volt utolsónak lenni

1951-ben a 34. Giro d’Italián is elindulhatott, ami sorsfordítónak bizonyult. De nem azért, mert kiemelkedő eredményt ért volna el a világ egyik legkeményebb körversenyén, sőt. Az erőt próbáló hegyi szakaszokkal tűzdelt háromhetes verseny kifogott rajta, utolsó lett az összetettben, majdnem 3 és fél órával maradt el a győztestől, amivel övé lett a fekete trikó, a maglia nera. Mai szemmel hatalmas leégésnek tűnhet, akkoriban azonban dicsőségnek számított a fekete trikó birtoklása. Pénzjutalom is járt érte, és aki viselte, a Giro befutójánál együtt ünnepelhetett az összetett győztessel és a hegyi menővel. (A győztes viselte a rózsaszín trikót.)

Giovanni Pinarello az 1951-es Giro d’ItaliánForrás: pinarello.com
Giovanni Pinarello az 1951-es Giro d’ItaliánForrás: pinarello.com

Emiatt ádáz küzdelem folyt megszerzéséért, ami korántsem volt olyan könnyű, mint gondolnánk, mivel a limitidőn belül kellett maradni. A legrafináltabbak mindent megtettek, hogy utolsók legyenek; a háromszoros fekete trikós Luigi Malabrocca például szándékos defektekkel próbált minél nagyobb hátrányt összehozni magának. Egyszer azonban ráfázott, mert mire beért a célba, az időmérők már hazamentek, így Malabroccát kizárták a versenyből. Aldo Bini esete inkább elismerésre méltó, mintsem mulatságos; a 61 győzelmet jegyző olasz versenyző 1948-ban szerezte meg a fekete trikót, de nem valamiféle ravasz trükknek köszönhetően, hanem annak, hogy törött karral csinálta végig a Girót.

A fekete trikó intézményét 1946-ban vezették be, de maga az ötlet nem a sportághoz, hanem egy legendás olasz futballistához kötődik. Giuseppe Ticozzelli nagy bringarajongó volt, ezért 1926-ban privát versenyzőként elindult a Girón. Akkoriban a Casale hátvédje volt, csapata fekete mezben játszott, Ticozelli ezért a Girón is ebben a szerelésben indult. Három szakaszt teljesített a futballista, a negyediket már nem tudta befejezni, mert elütötte egy motoros. Egyébként sem vette véresen komolyan a versenyt, ha úgy adódott, megállt, és csak azután folytatta a tekerést, hogy elfogyasztotta az ebédjét. A fekete trikót az ő tiszteletére vezették be később.

Kirúgták a csapattól, beindította a saját műhelyét

Visszatérve Pinarellóra: a dicsőség és a hírnév ellenére csapata kirúgta a gyenge eredmény miatt, helyére egy másik versenyzőt neveztek az 1952-es Giróra. Pinarello nem is indult többször az olasz körversenyen. Kárpótlásul 100 ezer lírát kapott a csapattól, ami akkoriban szép összegnek számított.

Pinarello ebből a pénzből tudta megvalósítani álmát, a saját kerékpárműhely beindítását. Talán ha kicsivel jobban teljesít a Girón, a Cicli Pinarello sem jött volna létre.

Mindenesetre Pinarello örökbe beírta magát a Giro történetébe, mert a következő évtől kezdve már nem osztották ki a fekete trikót, a szervezők belátták, hogy az utolsó helyért való versengés nehezen összeegyeztethető a sport szellemiségével. Azért nem tűnt el teljesen a Giróról a dolog szellemisége, 2008 óta fekete rajtszámmal jelölik az utolsó helyen álló versenyzőt.

Pinarello 1953-ban nyitotta meg műhelyét az észak-olaszországi Trevisóban. Hogy reklámot csináljon üzletének, kezdetektől fogva szponzorált kisebb csapatokat, ellátta őket a versenyzéshez szükséges felszereléssel. 1957-ben indultak először Pinarello-biciklikkel olaszországi versenyen, néhány évre rá már egy jól menő profi csapat,a Mainette is a Pinarello teljes egészében kézzel gyártott termékeit használta. A márka első győzelmére sem kellett sokat várni: Guido Russo egy Pinarello nyergében nyerte meg a franciaországi Tour de l'Avenirt.

Guido Russo kerékpárja, amivel megnyerte a Tour de l'Avenirt 1961-benForrás: pinarello.com
Guido Russo kerékpárja, amivel megnyerte a Tour de l'Avenirt 1961-benForrás: pinarello.com

Taroltak az olasz kerékpárok a Tour de France-on

Az áttörést az 1975-ös Giro d’Italia hozta meg, a Jolly Ceramica versenyzője, Fausto Bertoglio szintén Pinarellóval győzedelmeskedett. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián az amerikai Alexi Grewal Pinarellót hajtva nyer aranyérmet az országúti mezőnyversenyben.

1988-ban meglett az első Tour de France-győzelem is Pedro Delgado révén, ekkorra vált igazán világszerte ismert márkává a Pinarello.

A spanyol kerékpáros legenda, Miguel Indurain további öt Tour de France- (1991-1995) és két Giro d’Italia-győzelmet (1992, 1993) hozott az olasz gyártónak. 1996-ban a dán Bjarne Riis, 1997-ben pedig a német Jan Ulrich nyert Tour-t az olasz kerékpárral, vagyis hét éven keresztül kizárólag Pinarellóval induló kerékpáros győzedelmeskedett a francia körversenyen.Ulrichnak köszönhetően 1999-ben a harmadik Grand Tour, a Vuelta a Espana is felkerült a Pinarello győzelmi listájára.

A Pinarello újabb nagy sikerkorszaka 2010 után kezdődött, miután leszerződtek az újonnan alakult Sky, mai nevén Ineos csapatával. Az elmúlt tíz évben a Sky/Ineos hétszer nyerte meg a Tour de France-t (2012, 2013, 2015-2019), a Vueltát és a Girót pedig egyszer-egyszer (2017, illetve 2018). Két alkalommal is a Pinarello speciálisan kialakított versenygépével döntötték meg az egyórás kerékpározás aktuális rekordját: 1994-ben Indurainnak, 2015-ben Bradley Wigginsnek sikerült ez. Az Indurain által használt kerékpár különösen futurisztikusan nézett ki az áramvonalas dizájn miatt, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) időközben be is tiltotta a hasonlóan extrém megoldásokat.

Miguel Indurain (k) a '93-as Tour de France-onFotó: Vincent Amalvy / AFP
Miguel Indurain (k) a '93-as Tour de France-onFotó: Vincent Amalvy / AFP

Sokáig úgy tűnt, hogy idén viszont elkerülik a nagy sikerek a Pinarellót; a Tour de France címvédője, az ineosos Egan Bernal sérülés miatt feladta a versenyt. Csapattársa, Geraint Thomas ugyanígy járt a Girón, az ő vesztét egy eldobott kulacs okozta. Végül a brit Tao Geoghegan Hart mentette meg az Ineos becsületét, és nyerte meg úgy az olasz körversenyt, hogy az utolsó szakasz előtt azonos idővel állt a rózsaszín trikós Jai Hindley-vel (Team Sunweb). A szintén ineosos Filippo Ganna négy szakaszt húzott be a Girón, egy hónappal korábban pedig aranyérmes lett az imolai időfutam-világbajnokságon.

Nyolcvanéves koráig naponta biciklizett

Trevisóban is komoly kultusza van a kerékpármárkának; Giovanni Pinarello tiszteletére 1997 óta minden évben megrendezik a Pinarello Gran Fondo elnevezésű versenyt. Abban az évben ünnepelte 75. születésnapját a műhely alapítója. A versenyt úgy reklámozzák, mint a márka és az olasz kerékpározás ünnepe, a világ minden tájáról érkeznek indulók a 80 ezres városba, hogy végigtekerjenek a körülbelül 150 kilométeres távon.

Pinarello egészen nyolcvanéves koráig minden nap biciklivel járt be a munkahelyére. 2014-ben, 92 éves korában halt meg, három évvel élte túl másik fiát, Andrea Pinarellót, aki egy amatőr versenyen kapott szívrohamot. Irodájában évtizedekig kint volt egy idézet, ami a háromszoros Tour- és Giro-győztes Gino Bartallitól származik, és így szól:

A kerékpározásban a feketét, de az életben a rózsaszín trikót nyerte meg

A céget 2016-ban egy amerikai befektetői csoport vásárolta fel, de továbbra is Giovanni egyik fia, Fausto Pinarello vezeti azt. Őt is korán megfertőzte apja kerékpárőrülete, 17 éves kora óta dolgozik a műhelyben, kezdetben a biciklik festésével foglalkozott, később folyt bele jobban a vállalkozás vezetésébe. A Pinarellónak a világ 50 különböző pontján van érdekeltsége, a trevisói központban ötvenen dolgoznak, évente körülbelül 30 ezer kerékpárt gyártanak.

Felhasznált források: Cycling Passion, Cycling World, The Telegraph

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!