Az azbeszt felhasználásának kalandos a története. Különleges tulajdonságai miatt már évszázadokkal ezelőtt nagy becsben tartották, majd egészen az 1970-es évekig széles körben alkalmazták az építőiparban. Aztán miután kiderült, hogy veszélyes, erősen rákkeltő anyag, mára a világ sok országában betiltották a használatát, minden lehetséges helyről eltávolították, és már a gondolat is aggodalmat kelt, ha valahol nagyobb mennyiségben felbukkanhat.
Mindennek fényében, mai szemmel hajmeresztőnek tűnik, hogy a harmincas években az azbesztet előszeretettel használták hollywoodi filmforgatásokon is.
A filmipar már bőven a digitális korszak előtt is rengeteg trükköt bevetett, hogy varázslatos világokat teremtsen a filmvásznon, és ehhez igen meglepő anyagokat is felhasználtak. És mivel a mozi hőskorában a biztonsági előírásokra még kevesebb figyelmet fordítottak, olykor balesetek, illetve az egészségre veszélyes megoldások is előfordultak.
A filmbeli hóesést a húszas években általában pamutból készült hóval abszolválták, így maga az anyag nem volt ártalmas. Később azonban felerősödtek az aggodalmak, hogy a gyúlékony pamut tűzveszélyt jelenthet. Nem úgy az azbeszt, amelynek az egyik nagy előnye éppen az, hogy tűzálló.
A leghíresebb film, amelyben azbeszthavat használhattak, az 1939-es klasszikus, az Óz, a csodák csodája volt. Azért a feltételes mód, mert bár a legtöbb elérhető forrás tényként kezeli, hogy Dorothyt és barátait azbeszttel hintették be a forgatáson, találni ennek ellentmondó beszámolót is. Konkrétan a Road to Oz című 2018-as könyvet, amelynek a 246. oldalán ez olvasható: „Mellesleg a hóeséshez zúzott gipszet használtak, nem azbesztet, mint ahogyan azt olyan széles körben megírták. A gipsz használata a filmbeli hóesés szimulálásához a némafilm korszakára nyúlik vissza, bár az ásvány túl mély belélegzése jelenthet veszélyt a színészekre.” Az azbeszthó-elmélet mégis tartja magát, a 2020-as Little Book of Snow például szintén erről ír.
Mindenesetre más filmklasszikusokban is szállingóznak azbesztpelyhek, például az 1941-es Aranypolgárban, és valószínűleg az 1946-os Az élet csodaszépben is. Sőt, arról sincs vita, hogy valamilyen formában biztosan használtak azbesztet az Ózban is. A fentebb idézett Road to Oz, amely cáfolja a műhavas állítást, két oldallal később maga is arról számol be, hogy a jelenetben, amelyben a Nyugati Gonosz Boszorkány felgyújtja a Madárijesztőt, az utóbbit játszó Ray Bolger azbeszt alsóneműt hordott, hogy a karakterével ellentétben ő ne égjen meg. (Emellett két, poroltóval felszerelkezett tűzoltó és egy vizes takarókat tartó csapat is készenlétben állt.) Más források szerint a boszorkány lángoló seprűje is azbesztből készült. Azbesztet egyébként nemcsak a forgatásokon használtak akkoriban hópótlékként, hanem karácsonyi díszítésként is, szintén a tűzállósága miatt.
És ha már a veszélyes forgatásoknál, illetve az Óznál járunk, jegyezzük meg, hogy az azbesztet leszámítva sem volt egy életbiztosítás részt venni a film készítésében. A legrosszabbul Buddy Ebsen járt, aki eredetileg a Bádogembert alakította volna, de tíz nap után le kellett cserélni. A sminkjében ugyanis, hogy igazán fémes hatást keltsen, alumíniumport használtak, amely a tüdejébe jutott, olyan súlyos megbetegedést okozva, hogy kórházba került miatta, és aztán élete végéig légzési nehézségekkel küzdött. A helyét Jack Haley vette át, de ő már másféle sminket kapott.
A Nyugati Gonosz Boszorkányt alakító Margaret Hamilton zöld sminkje pedig rezet tartalmazott, ezért szintén potenciálisan mérgező volt, úgyhogy a forgatások alatt csak folyékony táplálékon élt, és munka után mindig nagy gonddal takarították le róla a veszélyes anyagot. Ő azonban nem emiatt került kórházba, hanem mert egy tüzes jelenet során égési sérüléseket szenvedett az arcán és a kezén, ami miatt három hónapot ki kellett hagynia a forgatásból.
Mindez talán némileg más megvilágításba helyezi korunk színészeinek panaszát arról, hogy a digitális technológia miatt sokszor semmi mást nem látnak munka közben, csak egy zöld vásznat. Az legalább nem veszélyes.