Vízgazdálkodás
A Maros is tekeri a Tisza vízcsapját Szegednél – de Románián is múlik, hogy mennyire
A folyó vízjárását a klímaváltozás mellett a romániai vízhasználat és vízgazdálkodás is alakíthatja. A magyar és a román vízügy eltérően látja, mekkora szerepük van ebben a tározóknak.
Jön a Fenntartható Vízgazdálkodási Akcióterv, cselekvési tervről döntött a kormány
A kormányhatározat kimondja, hogy a vízelvezetésről a vízmegtartásra helyezik a hangsúlyt. Gajdos László már idei határidővel is kapott feladatokat.
Kritikus szintre csökkent a Maconkai-tározó vízszintje, 15 ezer ember ivóvízellátása került...
A tervek szerint a Mizserfai-tározóból a Zagyván keresztül összesen százezer köbméter vizet vezetnek át a Maconkai-tározóba, hogy biztosítsák az ellátást.
A paksi önkormányzat szeretné, ha a kormány felülvizsgálná az atomerőmű biztonságos hűtővízellátását
A városvezetés a Fajsz térségébe tervezett duzzasztómű és hajózsilip megvalósításának lehetőségét is megvizsgáltatná.
Az Orbán-kormány vízügyi államtitkára is ellentmondott Orbán korábbi kijelentésének
V. Németh Zsolt szerint „az itt keletkező vizek tekintetében mi a legkevésbé sem vagyunk víznagyhatalom, sőt az egyik legszegényebb ország vagyunk”.
Orbán Anita régiós összefogást sürget az extrém időjárás hatásai miatt
A külügyminiszter a klímaproblémákat a következő Central 5 találkozó fő napirendi pontjává tenné.
Újabb intézkedéseket jelentett be a forróság enyhülésével Magyar Péter
Megszüntetik az állami szféra rendkívüli otthoni munkavégzését és visszakapcsolják az épületek díszkivilágítását is.
Az a baj, hogy a környezetre csak akkor akarunk költeni, ha beüt a káosz, pedig nem kéne sokat
Miért normális az, ami a Velencei-tóval történik? Miért van igaza Lázárnak abban, hogy a teljes megsemmisülés felé haladunk? Kutatókkal beszélgettünk arról, hogy mennyire szárad ki az ország, és mi...
Hídmaradványon és bombákon kívül termálforrásokat is rejteget a Duna
Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megfelelő csapadékgazdálkodásra: a lehulló esővizet nem gyorsan elvezetni, hanem helyben megtartani, és megfelelő módon visszajuttatni a felszín alatti...
20+ apró trükk, amivel sok száz liter vizet spórolhatunk
Ivóvizet használunk egy csomó mindenre, amihez nem is kell tiszta víz. Alap, hogy ne töltsünk medencét és ne locsoljunk pázsitot, de mit tehetünk ezen túl azért, hogy jobban vigyázzunk a...









