Vizes-VB

A sportállamtitkár még január 25-én is úgy tudta, hogy nem rendezünk vizes vébét, aztán valami...
Budapest hivatalosan még most sem tud arról, hogy egy ekkora sportrendezvény lesz nyáron.
Olcsón is tízmilliárdokba kerülhet az újabb magyar vizes vb, ami mindenkinek kockázatos
Sokat drágíthat a vb-n, hogy mindössze 131 nap lesz a megszervezésére. Bár sok fejlesztést meg lehet spórolni, amit mégsem, az is tízmilliárdokba került öt éve.
Most már biztos, hogy elhalasztják az idei vizes világbajnokságot
Aki 2024-re időzíti a csúcsformáját, jól járhat, mert egy sor esemény abban az évben lesz.
Letöltendőt kértek Mager Andrea exférjére, főnyomozók és egy korábbi titkosszolga is vádlott az...
A vád szerint Balogh Sándor megbízást adott két magánnyomozónak – akik közül az egyik korábban titkosszolga volt –, hogy derítsék ki, zajlik-e ellene, a cégei és társai ellen NAV-vizsgálat.
A forint gyengülésének következtében 10 milliárddal többet ér az állami Antenna Hungária...
A cég számainak másik érdekessége, hogy közel négy év után kifizették neki a vizes vb után járó pénzeket, igaz nem az, akinek kellett volna.
Újabb százmilliókkal tömték ki a 2017-es vizes vb-t szervező, azóta csak botrányokat halmozó céget
Az évek óta botrányos körülmények között vergődő vállalatot a harmadik nekifutásra sem sikerült megszüntetni, újabb százmilliókat emésztett fel a működése.
Akár 42 milliárdból is kijöhetne az újabb vizes vb, de nem fog
Teljesen új létesítményt valóban nem kell építeni, ideigleneseket azonban igen, és a meglévőeknél is szükség lesz milliárdos átalakításokra.
Lassan véget ér a 2017-es budapesti vizes vb, 120 embert idén épít le az állami szervezőcég
Decemberben még 135-es dolgoztak a Bp2017 Kft-nél, áprilisban viszont már csak tucatnyian fognak. Idővel a cég végelszámolása is megindulhat,
Milliárdokat buktak a vizes vb szervezői a szálláson, de a szállodák átvállalták a nagy részét
A tervezett 4,7 helyett kevesebb mint 1,3 milliárd forint értékben sikerült a vizes vb-t szervező cégnek továbbértékesítenie a hotelszobákat.
A leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jut
Céghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portré Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.
Kövess minket Facebookon is!