Visszavonulás
Gulácsi sosem bánta meg, hogy kiállt a szivárványcsaládok mellett
A korábbi válogatott focista Friderikusz Sándornak beszélt a 2021-es döntésről.
Kicsi, de sokatmondó jel, hogy Zaporizzsjában egy újabb kistelepülést adtak fel az ukrán erők
Egy kis településről vonult vissza az ukrán hadsereg Zaporizzsjában, ami jelzi, hogy az orosz erők fölénye nem szűnik. A hivatalos magyarázat a védelmi vonalak hatékonyabb megszervezése.
Visszavonulása után először adott interjút Gyurcsány Ferenc
Mint mondta, nem politizál már, még baráti társaságban sem.
LeBron James meghozta a döntések döntését: bejelentett egy új konyakot a Hennessyvel
Minden idők egyik legjobb kosarasa húzott egy Snoop Doggot, és fél napra elhitette, hogy bejelenti a visszavonulását. Aztán jól átvert mindenkit.
Călin Georgescu visszavonul a közélettől
„Történelmet csináltam, nem politikát” – vezette fel bejelentését a romániai elnökválasztásból kizárt volt elnökjelölt.
Több mint 40 év a politikában: képek Gyurcsány Ferencről a KISZ-től a lakóautóig
Még a rendszerváltás idején is hitt a szocializmus megreformálásában, aztán vállalkozóként gazdagodott meg, majd ismeretlen sportminiszterből lett nagyon hamar kormányfő. Az őszödi beszédet soha nem...
Lendvai Gyurcsányról: Az utóbbi évei politikai vergődés volt
Milyen volt a DK és Gyurcsány Ferenc informális hatalma az elmúlt 14 évben? És hogy jutott el a visszavonulásig? Simor Dániel ezekről és sok minden másról is beszélt Lendvai Ildikóval, az MSZP...
Az elkúrtuktól a terépcsecsőig – ezek voltak Gyurcsány legerősebb pillanatai
Lárifári, kígyózó kígyók, öregecskedő feleség. Bár Gyurcsány Ferenc lemondott, kulturális öröksége még sokáig velünk marad, nem kicsit, nagyon.
A DK közössége szerint Gyurcsány Ferenc volt az ország legjobb és legtisztességesebb miniszterelnöke
A Mi Hazánk úgy látja, Gyurcsány azért mondott le, mert a DK bezuhant, 2-3 százalékos lehet a támogatottságuk.
Magyar Péter: Egy lépéssel közelebb jutottunk az Orbán–Gyurcsány-korszak lezárásához
„Vajon elhiszi-e bárki, és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását?” –...









