Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó – írja a Mandiner.

Az MTK csatára azt nyilatkozta a lapnak, hogy „már nem titok, hogy nem folytatom, ezt már az év elején eldöntöttem. Ez a huszadik idényem a profi labdarúgásban, ezt még szerettem volna becsülettel végigcsinálni és úgy visszavonulni”. A döntést nehezen hozta meg, de azt mondta, jó szívvel hagyja abba, úgy érzi, hogy nincs több a karrierjében.

A 37 éves, győri születésű sportolóról a Nemzeti Sport azt írja, hogy az MTK utánpótlásában, az agárdi Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd a Liverpool FC utánpótlásába került. Az MTK-val 2007-ben bajnoki ezüstérmes, az Olympiakosszal 2011-ben bajnok, a Sporting Kansas Cityvel 2015-ben US Open Cup-győztes, a Columbus Crew-val 2020-ben MLS-bajnok volt. Az MLS-ben 2015-ben ő szerezte az idény legszebb gólját.

Az U19-es válogatottal 2008-ban Európa-bajnoki bronzérmes – és a torna álomcsapatának tagja –, az U20-as nemzeti csapattal egy évvel később U20-as világbajnoki bronzérmes lett. A felnőttválogatottal – amelyben négyszer volt eredményes – a 2016-os kontinenstornán a nyolcaddöntőig jutott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!