Vidnyánszky Attila

Menesztésről nem volt szó, a Nemzeti átvilágításáról tájékoztatta Tarr Zoltán Vidnyánszky Attilát
Az igazgató elfogadta az átvilágítási protokollt, és kész a kölcsönös együttműködésre.
Alföldi Róbert szerint egyszerű és pofátlan hazugság, amit Vidnyánszky Attila állít
A színész-rendező nyilatkozatot tett közzé a Nemzeti Színház igazgatójának mondatai miatt.
Tarr Zoltán szerint Vidnyánszky valótlanságot állít és hisztériát kelt, amikor a menesztéséről...
A miniszter sajnálja, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának a hazugságokkal szerzett kattintásvadászat többet ért.
Vidnyánszky Attila szerint pénteken menesztik a Nemzeti Színház éléről
Az igazgató nem tervezi, hogy belemegy a közös megegyezéssel való felmondásba.
Béres Attila: Az Operettszínház vezetése dilettáns, ezt bátran bemondom, pereljetek be
A miskolci színház igazgatója Veiszer Alindának azt mondta, nem ugrana el a Nemzeti Színház igazgatói pályázata elől, miközben élesen bírálta a Fidesz politikai kinevezettjeit.
Rudolf Péter: A tizenhat év hordalékait el kell takarítani
Történelmi lehetőség előtt állunk a megosztottság felszámolására, de nem a tizenhat évvel ezelőtti állapotokhoz kellene visszatérni, állítja a Vígszínház igazgatója, akivel Magyar Péter színházi...
Nagy Ervin szívesen látna nőt a Nemzeti Színház élén
A kulturális államtitkár Vidnyánszky Attilánál kooperatívabb személyiséget képzel el a pozícióra, de konkrét név még nincs a fejében.
Vidnyánszky Nagy Ervinnek: Ha valóban mindenek felett én döntöttem volna, biztosan nem zajlott...
Folytatódik a csörte, a Nemzeti Színház igazgatója most egy indexes véleménycikkben reagált a kultúráért felelős államtitkár korábbi kijelentéseire.
Orbán Viktor török barátja, az Alapjogokért Központ vezetője, Rúzsa Magdi és Rákay Philip is...
Az Orbán- és Szijjártó Péter-éra alatt elég szabadon osztogatták a diplomata-útleveleket, a Telexhez most eljutott néhány név. Producer, színházigazgató, hírhamisító és cégvezetők is vannak a listán.
Hankó államtitkára is távozott az NKA bizottságából, a tagság fele már lemondott
Kiss-Hegyi Anita a korábbi Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára volt, Hankó Balázs idén januárban nevezte ki az NKA bizottsági tagjának.
Kövess minket Facebookon is!