Menesztésről nem volt szó, a Nemzeti átvilágításáról tájékoztatta Tarr Zoltán Vidnyánszky Attilát

Más intézményekhez hasonlóan átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is – Tarr Zoltán miniszter erről tájékoztatta Vidnyánszky Attilát, a főigazgató pedig jelezte, hogy megértette és elfogadta az átvilágítási protokollt, és kész a kölcsönös együttműködésre.
Vidnyánszky Attilát péntek reggelre hívták egyeztetésre a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumba. A Nemzeti Színház főigazgatója az ATV Egyenes beszéd csütörtök esti műsorában arról beszélt, hogy meneszteni fogják, a minisztérium közös megegyezést szeretne, de az igazgató nem tervezi azt aláírni. Tarr Zoltán nem sokkal a műsor után egy bejegyzésben azt írta, Vidnyánszky valótlanságot állít, és a tisztességes párbeszéd helyett hisztériát kelt.
Vidnyánszky Attila tíz perccel 9 előtt érkezett a minisztérium Szemere utcai épületének főbejáratához, majd nagyjából húsz perc múlva a hátsó, Honvéd utcai kijáraton távozott. Kérdésekre egyik alkalommal sem reagált, szó nélkül beült a szolgálati autójába. Az egyetlen kommentet a főbejáratnál szintén őt váró Molnár Áron színész-influenszernek vetette oda, akit picinek és tehetségtelennek nevezett.
Az igazgató az ATV műsorában Molnárt is megemlítette, amikor azt mondta: „Ha felmentenek, akkor nem tudok mit csinálni. Akkor ki kell fizetniük egy éves bért, akkor majd a senyvedő Pintér Bélának meg Molnár Áronnak, akik nem kapnak külföldről támogatást, vagy a kritikusoknak adok belőle egy kis pénzt.”

Molnár arról próbálta megkérdezni az igazgatót, hogy miért hazudott, mire Vidnyánszky szó szerint azt mondta neki, „ilyen kicsi vagy, tehetségtelen vagy”. Molnár Áron lapunknak azt mondta, ő egy olyan független társaság tagja, ami piaci alapon működve vonz 104 ezer nézőt nulla állami támogatással, míg a Nemzeti 4 milliárd forintos támogatással vattázva produkál fél és negyed házakat. Molnár szerint nem kellemes dolog a nyár közepén reggel 7-kor felkelni azért, hogy eljöjjön a minisztérium elé Vidnyánszky Attilához, de a szakmája nem teheti meg, hogy szó nélkül hagyja az igazgató bűneit.
Tarr Zoltán a megbeszélés után azt írta, a Nemzeti igazgatója megkapta a vonatkozó dokumentumokat arról, hogy milyen eljárásrendben indul meg az intézmény törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzése. Korábban az Ókovács Szilveszter vezette Magyar Állami Operaházban rendeltek el hasonló átvilágítást. A miniszter azt ígérte, hogy a vizsgálat eredményeiről később beszámol. Arra nem tért ki, szóba került-e a megbeszélésen Vidnyánszky Attila igazgatói munkaszerződése.