Vasút

Hallgassa meg Magyar Pétert, ahogy Lázár Jánosnak énekel!
A Megy a gőzöst írta át a Tisza Párt elnöke, reflektálva a MÁV pünkösdi megfekvésére.
Vitézy Dávid: Igazi kuriózum az egy nap késéssel érkező pótlóbusz
A szombati balatoni vasúti káosz után vasárnap reggelre a MÁV-csoport összes szabad klímás buszát Kelenföldre rendelték.
Végre tényleg megépülhet a ferihegyi vasút, de amit eddig láttunk belőle, az felemás megoldás
Habár a korábbi tervekben szó volt arról, hogy az ország nagyvárosaiból közvetlenül el lehessen jutni a repülőtérre, a vasúti forrásaink szerint ez nem fog megvalósulni. Összeszedtük, mit lehet...
Elindult a MÁV késési biztosítása, és három nap alatt 9600 embernek már vissza is fizették a...
Három nap alatt 10 millió forintnyi kötelezettséget szedett össze a MÁV az új rendszerrel.
Megcsonkíthatták a reptéri vasút legalább nyolc éve fiókban heverő tervét
Így is 400 milliárdba kerülne a fejlesztés, és az igazi újdonság csak az, hogy koncessziós szerződésben épülne meg, és „Brüsszel is tud róla”.
Nagy Márton bejelentette, hogy gyorsvasutat és egy új cargo repülőteret építenek Ferihegyre
Mindkét projekt koncessziós formában valósulna meg, a pályázatokat fél éven belül kiírhatják.
Annyit keresett Mészáros Lőrinc tavaly csak a vasútépítésen, hogy 330 darab Bentley-t vehetne...
Rendesen izzadnak Mészáros Lőrinc munkagépei a Budapest–Belgrád építésén, de megvan a munkájuk eredménye.
Tavaly már minden harmadik vonat késett, Európa sereghajtója lehet a MÁV
Megugrott a késő vonatok száma, az átlagos késés időtartama viszont csökkent, mintha már a 20 percen felüli kártérítés időszakára készülne a MÁV.
A MÁV-nak évi kétmilliárd forintjába kerülhet a késő vonatok 50 százalékos jegyár-visszatérítése
A 20 percnél többet késő vonatok esetén kaphatják vissza az utasok az összeget, ez Hegyi Zsolt MÁV-vezér szerint a vonatok 3 százalékát jelenti.
Rájöttek a britek, hogy nem működik a vasút teljes piacosítása, most visszaállamosítják
A brit állam még az 1980-as években kezdett el megszabadulni az ország vasúthálózatától, amit most visszaszereznek a magáncégektől.
Kövess minket Facebookon is!