Varga Mihály

1100 milliárd forinttal lehet nagyobb az idei államháztartási hiánycél
A Pénzügyminisztérium a megnövekedett kiadásokkal magyarázza az emelést.
Az elmúlt hét tanulsága: kiderült, ki a vezérbika a magyar gazdaságban
Az idei közgazdász vándorgyűlésen sok fontos üzenet elhangzott, és az is kiderült, ki a a legerősebb a Matolcsy-Nagy-Varga triumvirátusban.
Akkora az infláció, hogy már az áfabevételek növekedésére sem számíthat a kormány
Már a negyedik hónapban állt elő az a helyzet, hogy az elszálló infláció mellett csökkentek év/év alapon az áfabevételek.
Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje
A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.
Matolcsy és Varga szavai után gyengült a forint
387 forint felett is járt az euró jegyzése.
Varga Mihály nem zárja ki a további bankadóemelést
A pénzügyminiszter szerint az infláció ellen a legtöbbet a Magyar Nemzeti Bank teheti, de arról is beszélt, hogy felülvizsgálhatják a kamattámogatott programokat.
Ez már nem technikai, hanem konkrét recesszió – de ki viszi majd el a balhét?
Sok mindent lehet mondani a magyar gazdasági csodáról, de leginkább azt, hogy csoda, hogy még él.
Több oka is lehet annak, hogy az államnak miért lett szüksége hirtelen rengeteg extrapénzre
Némileg meglepte a piacot, hogy bár a Pénzügyminisztérium még nem bírálta felül a 3,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt 2023-ra, de az Államadósság Kezelő Központ mégis megemelte 700 milliárd...
Novemberig biztosan nem emelik a nyugdíjakat
A nyugdíjas szervezetek elnöke a kormány segítségét kéri a magas infláció miatt.
Kövess minket Facebookon is!