Vallás

Kétezer éves tabukat döntenek le az egyház megújítása érdekében
A nők szerepének növelése, az átláthatóság erősítése, kioktatás helyett meghallgatás – ezek a katolikus egyház változásának irányelvei.
Az egyházi pedofíliánál nem lehet statisztikákkal takarózni
Német László belgrádi bíboros szerint a pedofil esetek feltárása után az egyház következő feladata az, hogy az áldozatok sebeit begyógyítsa. Pártpolitikának nincs helye az egyházban, a gyűlölködés...
MI-Jézussal beszélgethettek egy svájci kápolna látogatói
A kísérleti projekt résztvevői az igaz szerelemről, Isten létezéséről és a homoszexualitásról kérdezték a mesterséges intelligenciával létrehozott Jézus-avatárt, aki száz nyelven tudott beszélni.
Korábban a szexualitás volt a tabu, ma a halál és a szenvedés az
Mit mond a halál méltóságáról, a szenvedésről, a halott búcsúztatásáról és a gyászról a keresztény, az iszlám, a buddhista, a hindu vallás és hagyomány? Nem szükségszerűen jelent rosszat a...
Egyre több lett a protest egy százalék, de Iványi Gáborék iskoláit ez sem mentette meg
Tavaly a MET kapta a negyedik legtöbb felajánlást, és nem ők az egyetlenek, ahol sokkal nagyobb a rendelkezők száma, mint a híveké.
A bécsi általános iskolások nagyjából egyharmada muszlim
A magániskolák adataival kiegészítve ugyanakkor csökkenne a muszlim gyerekek aránya. A bécsi alpolgármester szerint az együttélés a városban jobb, mint más országokban, de egyre elterjedtebbé válnak...
Végre van éruv Pest körül
De mi az az éruv? És pontosan mit határol?
Ferenc pápa méltóság elleni bűnnek tartja az abortuszt, a béranyaságot és a nemváltást
Az Infinite dignity című nyilatkozattétel szerint az emberi élet szent és sérthetetlen.
22 ezer forintos Bibliát dob piacra Donald Trump
A volt elnök szerint minden háztartásba szükség lenne egy Bibliára.
Kövess minket Facebookon is!