Ráugrott egy bíróra az ítélethozatal közben egy vádlott Las Vegasban
Szabályosan rárepült a bíróra, lerántotta a padlóra, majd verekedést robbantott ki egy amerikai bíróságon. Nem sokkal korábban azt mondta magáról, hogy nem lázadó típus.
Házi őrizetben verte meg egyik családtagját a Deák téri késelés másodrendű vádlottja
Az eset miatt elrendelték a 22 éves J. Marcell letartóztatását.
Egy vezető beosztású orvos több mint négymillió forintot fogadott el betegei hozzátartozóitól
Az ügyészség vesztegetés miatt emelt vádat.
Segíthettek volna a Hableány-tragédia áldozatain: beteg a vádlott, elhalasztották a tárgyalást
A 28 halálos áldozattal járó tragédia ügyében ezúttal nem a balesetben érintett, hanem a mögötte haladó szállodahajó ukrán kapitányát hallgatták volna meg, akit segítség elmulasztásával vádolnak.
Nem vallotta bűnösnek magát Schadl György pénzmosással vádolt felesége és apja sem, de négy másik...
A vád szerint a végrehajtói kar elnöke azzal hívta fel a családtagjait a börtönből, hogy rejtsék el azokat az ékszereket és órákat, amiket még nem foglaltak le. Schadl Györgyöt és Völner Pált jövő...
Vádat emeltek a férfi ellen, aki hasba rúgta az orvosát
Az ügyeletes orvos fertőtlenítette és bekötözte a részeg férfi sebét, de azt mondta neki: összevarrni csak a miskolci kórházban tudják.
Meghalt a bukaresti klubtűz fővádlottja
A pirotechnikát szállító Daniela Nitát első fokon 12 évre ítélték.
Legfőbb Ügyészség: A csengeri örökösnő maga cáfolta, hogy pénzt továbbított volna Kósa Lajosnak
Az országgyűlésben Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese beszélt az ügyről Bősz Anett kérdésére.
Koronavírusos a fővádlott, felfüggesztették a Charlie Hebdo elleni támadás ügyében zajló pert
További teszteredmények, illetve a vádlottak egészségi állapotának függvényében folytatják az eljárást.
Kövess minket Facebookon is!