Nem lesz fővárosi népszavazás az olimpiáról, elutasította a kezdeményezést a Fővárosi Választási...
Hadházy Ákos és más fővárosi politikusok kezdeményezték a budapesti népszavazást. Az FVB viszont ezt visszautasította, szerintük bonyolultabb ennél az olimpia rendezésének kérdése.
Amikor azt hiszed, hogy tiéd a legjobb hely a repülőn, pedig a nagy túrót
A Real egykori focistája és párja megkapta az 1A és 1B üléseket, de ez nem azt jelentette, amire számítottak.
„Fideszes, ne lopjál!” – egymásnak mentek a képviselők az idei utolsó józsefvárosi ülésen
Az egyik fideszes képviselő erőszakkal el akarta venni az őt videózó momentumos telefonját.
Novák Katalin: Ha az iskolákat elhanyagoljuk, elveszítjük életünk és az emberiség erkölcsi horgonyát
Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok értékeléséről tartott ülésen beszélt a békéről és az értékek védelméről.
Mindketten az ablak mellett akartak ülni a Ryanair járatán, verekedés lett a vége
A Máltáról Londonba tartó gép két órát késett a balhé miatt.
Nem mentek el a kormánypárti képviselők, határozatképtelen lett az akkumulátorgyárakról szóló...
Hiába hívták a Külügyminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium képviselőjét is.
Már a nulladik pillanatban elindult a vita a parlamentben arról, hogy az ellenzék hat párt-e vagy...
Hétfő délután volt az Országgyűlés megalakulását előkészítő tárgyalás. A Mi Hazánk szerint három erő jutott a parlamentbe, ez alapján kellene bizottsági helyeket osztani. A Fidesz is egy listaként...
A Fidesz frakcióülésén arra jutottak, a választás tétje, hogy visszatér-e a...
Kétnapos frakcióülést tartott Balatonfüreden a Fidesz-KDNP, ezen Völner Pál nem volt ott. Ezen arról is döntöttek, a gyerekvédelminek nevezett témában előre kell menniük, nem hátra. Kocsis Máté...
Az ellenzéket nemzetbiztonsági kockázatnak tekintő Kövér László a kormánypárt szerint csak igazat...
Simicskó szerint Kövér csak az igazságot mondta el, Gulyás Gergely a házelnök minden szavával egyetért. Kocsis úgy fogalmazott, a Városházát átszőtte a Bajnai-Gyurcsány polip. Percről percre...
Hétszer több esélye van az agyvérzésre a legalább nyolcórányi ülőmunkát végzőknek a feleennyit...
A megoldás, figyelem, nem meglepő: mozogni kellene, és kevesebbet ülni.
Kövess minket Facebookon is!