„Fideszes, ne lopjál!” – egymásnak mentek a képviselők az idei utolsó józsefvárosi ülésen

2023. december 14. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

Tettlegességig fajult a józsefvárosi képviselő-testület utolsó ülése, miután az egyik képviselő erőszakkal megpróbálta elvenni az őt videózó másik képviselő telefonját. Az ülés az önkormányzati közvetítés alapján már a napirend megszavazása előtt is vitával indult, Pikó András polgármester többször is figyelmeztette a közbeszólogató Vörös Tamás fideszes képviselőt, hogy meg fogja vonni tőle a szót.

Ezután a megszavazott napirend első pontját, a Magyar Rádió épületének lebontásához kapcsolódó Pázmány-beruházást tárgyalták, amikor a polgármester bemondta a mikrofonba, hogy tíz perc szünetet rendel el, mert tettlegességre került sor. A közvetítésen ezt nem látni, de azt hallani, hogy az egyik képviselő azt mondja a másiknak:

„Fideszes, ne lopjál!”

A Józsefváros Újság beszámolója szerint az történt, hogy Egry Attila fideszes képviselő hirtelen odalépett az őt videózó Szarvas Koppány Bendegúz momentumos képviselőhöz, és felszólította, hogy hagyja abba a videózást, és erőszakkal el akarta venni a telefonját.

„Szeretném tájékoztatni a közvetítés nézőit, hogy talán nem látták, de az egyik képviselő erőszakkal megpróbálta a másik képviselőnek a mobiltelefonját magáévá tenni” – mondta a polgármester, szavai után nevetés hallatszott a teremben, mire Pikó András ezt mondta: „Hát, csak a javát akarta.” A polgármester ezután megkérdezte a képviselőket, hogy tudják-e biztosítani egymás testi épségét, vagy hívjon-e rendfenntartókat.

Az esetről az egyik érintett, Szarvas Koppány Bendegúz is posztolt a Facebookon, azt írta: „A testületi ülésen fideszes képviselők vesznek részt, kérjük vigyázzanak értékeikre!”

„Ezek már a politikai erőszaktól sem riadnak vissza azokkal szemben, akik fellépnek a palotanegyediek érdekében”, írta az esetről a szintén momentumos Saltly Balázs.

A fideszes képviselők nem sokkal az eset után kivonultak az ülésről, a VIII. kerületi lap tudósítása szerint azért, mert Pikó András polgármester nem hagyta, hogy az ügyrendi hozzászólásaikat napirend előttiként használják.

Az üggyel kapcsolatban levélben kerestük meg az érintett fideszes és momentumos képviselőket, valamint Pikó András polgármestert is, hogy megtudjuk, mi az álláspontjukat, amint választ kapunk a kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Pikó András megkeresésünkre azt írta, hogy a Pázmány-fejlesztésről szóló beszámolója közben Egry Attila fideszes képviselő a terem szemközti oldalán ülő Szarvas Koppány Bendegúz momentumos képviselőhöz lépett, és szerette volna elvenni tőle a mobiltelefonját. A polgármester szerint Egry lépett fel tettlegesen, a megtámadott momentumos képviselő nem csinált semmit. A Fidesz az incidenst követően elhagyta a termet.

A testületi ülés első napirendi pontja végül elmúlt hetekben dupla fordulatot vett a Palotanegyedbe tervezett új Pázmány Campus ügye volt. Erről a kormány először visszamenőlegesen kimondta, hogy a kiemelt állami beruházások által érintett épületek esetében a helyi önkormányzat egyedi védettséget nem biztosíthat. A döntéssel kapcsolatban Pikó András polgármester korábban azt írta, hogy a kormány a Magyar Rádió nyolc épületének bontásával veszélyeztetné a környéken élők életének és otthonainak biztonságát és a főváros működését. Majd előző héten érkezett az újabb fordulat: a Pest Vármegyei Kormányhivatal visszavonta a Pázmány Campus miatt kiadott bontási engedélyeket. A hét elején közmeghallgatást is rendeztek az ügyben, ezen kiderült, hogy „egy éven át nyolcpercenként egy teherautó kéne” a Magyar Rádió épületeinek elhordásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!