Pikó: Rendelettel veszi el a kormány a beleszólási jogot az önkormányzattól a Pázmány Campus beruházása kapcsán

2023. december 4. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

„A kormány utólag, visszamenőleges hatállyal, rendeletben kívánja ellehetetleníteni azt, hogy kiemelt állami beruházások által érintett épületek esetében a helyi önkormányzat egyedi védettséget biztosíthasson számukra” – írta Pikó András VIII. kerületi polgármester a Facebookon a november 30-án a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelettel kapcsolatban.

„Sőt, azt is rendeletbe foglalták, hogy az eljáró hatóság a beruházással érintett ingatlan vonatkozásában vagy azzal összefüggésben helyi önkormányzat által megállapított örökségvédelmi követelményeket nem veheti figyelembe” – tette hozzá.

Pikó szerint

„a rendeletet a Pázmány Campus miatt hozták, de az összes magyarországi önkormányzatot kiforgatja a még meglévő maradék építéshatósági jogaiból, és elveszi a lehetőségét is hogy közük és beleszólásuk lehessen abba, mit épít az állam vagy valamelyik lekötelezettje az önkormányzatuk területén”.

A polgármester szerint a rendeletet az Alkotmánybíróságon lehet megtámadni.

November 24-én derült ki, hogy megkapta a bontási engedélyt a Magyar Rádió egykori épületére a tulajdonos, annak ellenétre, hogy a józsefvárosi önkormányzat néhány héttel korábban egy határozattal ideiglenes védelem alá vette az épületegyüttest, hogy megakadályozza a bontást, és társadalmi egyeztetés induljon a tervek környezet- és lakóbarátabb módosításáról.

A bontás lenne az első lépés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) új kampuszának megépítéséhez. Az épülettömböt három éve ajándékozta az állam a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, majd kiemelt projektté minősítette a 200–250 milliárd forintból megvalósítani tervezett beruházást.

A bontásra nemrég kiírt közbeszerzés szerint a Pázmány Campus helyén, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca határolta területen majd 32 600 négyzetmétert tüntetnek el, ami 37 500 köbméter bontott anyagot eredményez majd - írja a 24.hu.

„Le akarják bontani a Magyar Rádió 8 épületét, veszélyeztetve ezzel a környéken élők életének és otthonainak biztonságát és a főváros működését. […] Lenne mit megbeszélni az ott élő több ezer emberrel, akik írásban is megfogalmazták javaslataikat, nem a beruházás ellen, hanem egy kevesebb bontással járó, zöldebb megoldás mellett. De az elfogadott rendelet ismét csak azt bizonyítja, értelmes párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány. Ebben csendestársa az egyetem és a magyar katolikus egyház, ami külön tragédiája ennek az emberkísérletnek” – írta közösségi oldalán a józsefvárosi polgármester.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!