Újság
A lakhatás világnapján a Metropol elővett egy régi témát, a népligeti hajléktalanokat pécézték ki
A kormányközeli lap pár éve budapesti koldustérképet készített, nemrég pedig egymilliós bírságot kaptak a rövid szoknyás felhívásuk miatt.
Reagált az ukrán külügy az ukrán lapok magyarországi blokkolására
Szerintük Ukrajna orosz propagandát blokkol, míg az Orbán-kormány tényalapú újságírást.
Az Origo egykori főszerkesztője, Gábor László az Ellenpont nevű új lap vezetője lett
Ezt az újságot is a Mediaworks adja ki, és természetesen kormánypropagandát tol.
Ötven éve járja a Szajna partját Párizs utolsó rikkancsa, most Nemzeti Érdemrenddel tünteti ki...
A francia elnök egyetemista korában maga vett újságot a férfitől.
Elkezdték terjeszteni a Tisza Párt új nyomtatott lapját a kistelepüléseken
Magyar Péterék szerint a Tiszta Hang nevű kiadvány első számát egymillió példányban nyomtatták ki.
Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza
Egymillió példányban, kéthetente jelenne meg a tervek szerint, amelyet önkéntesek juttatnak el több ezer településre.
A WMMD veszi át a Keretblog üzemeltetését, búcsúzik az alapító is
Kocsis András, a lap alapítója a Kereten jelentette be a hírt.
Trianonhoz hasonlítja az orosz–ukrán háborút, magyar atombombáról fantáziál a kormány által is...
Szerintük a „nemzetegyesítő háborúnak” már rég vége lenne, ha a nyugati hatalmak nem torpedózzák meg a „területszerző békét”.
Évi félmilliárdos állami támogatást kap Kovács Zoltánék vadászújsága
A bevételek másik jelentős, többszáz milliós része vadászkamarai támogatásként érkezik, a lapot kiadó cég vezetősége milliós fizetést kap.
Tizenegy év után átadja a Forbes főszerkesztői székét Galambos Márton
Galambos Márton a kiadó vezérigazgatójaként folytatja a munkát, a lap új főszerkesztője Zsiborás Gergő, a Forbes.hu eddigi vezető szerkesztője lesz.









