Új építésű lakás
Évtizedes rekordot döntött az új lakások eladása tavaly a fővárosban, pedig már 1,8 millió forint...
A VI. kerületben pedig történelmi csúcsra, 3 millió forintra ugrott az érték.
Több száz új Otthon Start-os lakás épülhet a XIII. és a XVIII. kerületben is
A kormány kiemelt beruházás státuszt ad azoknak a projekteknek, amikkel Otthon Starttal megvehető lakások jönnek létre.
Olyan drágák lettek a budapesti panellakások, hogy több kerületben új építésű lakást lehet venni...
Eladod az 1970-ben épült házgyári lakást, vehetsz belőle kicsit arrébb egy lakóparkban lévőt.
Mélyponton a lakásépítések száma, nyolc éve nem adtak át olyan kevés lakást, mint idén
A KSH friss adatai szerint a kiadott építési engedélyek száma viszont jelentősen, 37 százalékkal nőtt, ami arra utal, hogy a következő években újra élénkülhet az építkezés.
Lakásépítési robbanás van néhány budapesti kerületben, máshol viszont alig történik valami
Jelentősen csökkent az átadott lakások száma az év első felében, az építési engedélyek viszont kilőttek, derül ki a KSH friss adataiból. Budapesten néhány kerületre koncentrálódik a boom.
Már alig akad Budapesten egymilliós négyzetméter alatti új lakás
A II. kerületben már 3,4 millió fölött vannak az árak.
65 méteres lakótornyokat húzna fel a fejlesztő a Szentendrei útnál ledózerolt gyártelep helyére
A fővárosnak ezt még jóvá kell hagynia, és azt kérné cserébe, garantálják, hogy lesznek olcsóbban bérelhető lakások is az újak között.
Újabb 100 milliárd forint lakásépítésre
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány megemeli a kormányzati lakásfejlesztési program keretösszegét.
15 éves rekordon az új építésű lakások kínálata, 8100 lakás van a piacon
Utoljára a 2009-es devizahitel-válság előtt árultak ennyi új építésű ingatlant, a nagy kínálat visszafogja a drágulást.
Budapesten emelkedett a legjobban az új lakások ára 2023-ban az európai fővárosok közül
Olaszországban már olcsóbb az új lakások négyzetméterára, mint Kelet-Közép-Európában.









