Tüntetés
A fővárosi képviselők megszavazták a módosítást, ami ellen a taxisok egész nap tüntettek
A Fidesz rezsicsökkentéses javaslatát nem, de az Otthon Starttal kapcsolatos döntéseket, a bankkártyás közvécéket és Kelenföld rendbehozását támogatták.
Araszoló taxisok fogták a közlekedést a Margit hídon és az Andrássy úton
Jelentettek be demonstrációt a taxisok, de forgalomlassításról nem volt szó.
Szerda reggel tüntetnek a taxisok
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete szerint egy fővárosi rendeletben több olyan javaslat is szerepel, amelyről nem vagy csak részben tárgyaltak a fővárossal.
Tízezrek vonultak utcára Olaszországban a palesztin nép melletti szolidaritásból
Több helyen összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel.
Óriástüntetés és zavargások közepette állt teljesen feje tetejére a brit politika
A saját pártjában is feszültségekkel szembenéző Keir Starmernek a munkáspárti szavazók elidegenítése nélkül kéne megoldania azt a bevándorlásproblémát, amit a konzervatívoknak sem sikerült. Miközben...
„A kormány szándékosan mérgezi ezt az országot, hogy totális kontroll alatt tartsa és uralkodjon...
Vasárnap este a szabad közterekért és a tiszta közbeszédért tüntettek a Hősök terén, demonstrálókat kérdeztünk arról, hogy szerintük milyen lesz a közhangulat a választásokig.
Pottyondy Edina: Az idegméreg neve propaganda – szabad közterekért, tiszta közbeszédért tüntettek...
A Loupe Színházi Társulás szervezésében a tüntetők az utcai és online gyűlöletkeltő kormányzati kommunikáció ellen álltak ki. A Loupe színészei, Rainer-Micsinyei Nóra, Tapasztó Orsolya és Pottyondy...
A Magyar Pétert Zelenszkijhez hasonlító plakátok után döntötték el a Loupe tagjai, hogy ezt már...
A színházi társulás népszavazási kezdeményezést adott be a politikai plakátok betiltásáért, vasárnapra pedig tüntetést szerveztek.
„Macron tévúton jár, de még nem késő meghallani a társadalom kérését” – több francia tüntető úgy...
A csütörtöki tüntetéseken legalább 500 ezer francia vett részt országszerte, a többség az új kormány és a megszorításokat tartalmazó költségvetési tervek ellen tiltakozott. A helyszínen mondták el...
Félmillióan tüntettek Franciaországban
Diákok, tanárok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók is sztrájkoltak. Pénteken döntenek a szakszervezetek arról, lesz-e folytatás.









