Lázár János arról, hogy bűnözőknek nevezi az ellene tüntető cigányokat: Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom

„Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom” – mondta Lázár János a pusztaszabolcsi fóruma után a sajtónak arról, hogy a pár nappal ezelőtti gyöngyösi fórumának résztvevői közül többek arcához monogramot és konkrét bűncselekményeket rendeltek.

Az építési és közlekedési miniszter szaros mosdókról szóló mondata után tüntetők zavarták meg a gyöngyösi fórumát, és több, magát cigánynak valló ember felszólalt, hogy kikérje magának a miniszter szavait, vagy magyarázatot kérjen azokra. A tüntetőket Orbán bandába verődött bűnözőknek nevezte, Bayer Zsolt pedig hozzátette, hogy „azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton”. Lázár János ezután egy videót is megosztott, amin kitakarva ugyan, de kiemelnek embereket a tömegből, és bűncselekményeket rendelnek hozzájuk.

Lázárt a legutóbbi, pusztaszabolcsi fóruma után a sajtó, köztük a Telex is arról kérdezte, hogy honnan voltak meg neki ezek az információk a gyöngyösi fórum résztvevőiről. Ezt ő azzal magyarázta, hogy „a rendőrségnek hivatalból kell igazoltatnia azokat, akik megzavarják a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, erőszakosan lépnek fel, és bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek”.

Amikor visszakérdeztünk, hogy az igazoltatás után hogy kerültek ezek az információk hozzá, így felelt:

„Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.

Arra a kérdésünkre, hogy akkor Pintér Sándor belügyminiszter kérte ki ezeket az információkat a rendőrségtől, és mondta el neki, azt mondta, a belügyminiszter „nem kért ki semmit. Én arra a kérdésre tudok válaszolni, hogy ami a kormányra tartozik, az rám is tartozik”.

A miniszter szerint az a rendőrség joga, hogy igazoltasson, betartassa a gyülekezési törvényt, az állam vezetőinek, a kormánytagoknak pedig „joga van ahhoz, hogy tudják, ha az állam szervei fellépnek”. Arra már nem tudott felelni, hogy akkor ezek az emberek mikor és hogy sértették meg a gyülekezési törvényt a gyöngyösi fórumán.

Amikor arra kértük, hogy magyarázza el pontosan azt a folyamatot, hogy kerül a rendőrségtől az ő birtokába egy ilyen információ, ezt mondta: „Én csak annyit tudhatok, amennyit a kormány tud. De amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”. Később egy Facebook-videóban már azt mondta, hogy a történet nagyon egyszerű: a rendőrség igazoltatott, „utána a belügyminiszter jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó”, nyilvánosságra meg nem ő hozta az adatokat.

Lázár János nagy port kavart szavai után a miniszterelnök a Dankó Rádióról szóló posztokkal és a Gáspár Evelinnel közös videóval igyekezett kompenzálni, a szombati DPK-gyűlésen pedig a „derék tyúkok” példáján keresztül magyarázta el, miért érti meg a cigányok sértettségét. Ha a romák egy része Lázár kijelentése miatt elpártol a Fidesztől, az komoly érvágás lehet nekik.

A gyöngyösi fórumával szemben a miniszter keddi pusztaszabolcsi fórumán csak olyan romák szólaltak fel, akik arról beszéltek, hogy hálásak a kormánynak, és hálásak Lázár Jánosnak is azért, hogy bocsánatot kért a szavaiért.

A gyöngyösi fórumról készült videónkat itt tudja megnézni:

A cikket frissítettük Lázár János fórum utáni Facebook-videójával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!