Kihívás lesz Magyar Péternek, hogy Budapest–Brüsszel–Strasbourg ingázással építsen pártot
A kampányban még arra utalt, hogy a Tisza Párt listavezetőjeként nem veszi fel a mandátumát, de Magyar most már úgy látja, az EP-képviselői munka és az itthoni pártépítés nem zárja ki egymást....
Videón, ahogy biztonságiak egy erősen Magyar Péterre hasonlító férfit vezetnek ki nyakánál fogva...
2024. június 22. – 09:33
–
Nagy Nikoletta
A Tisza Párt alelnöke összeszólalkozott egy másik bulizóval, ő azt mondta, provokáció történt.
Cser-Palkovics: A Fidesznek figyelnie kell a Tisza Párt tevékenységét
2024. június 21. – 06:27
–
Dezső András
Székesfehérvár fideszes vezetője azt mondta, ő együttműködne a városban élő tiszásokkal.
Az MSZP él, élt és élni fog – élő interjú Molnár Zsolt pártigazgatóval
2024. június 20. – 09:01
–
Fábián Tamás
Június 9-én a Tisza szinte a teljes ellenzéket elmosta, a magát baloldalinak mondó DK-MSZP-Párbeszéd szövetség pedig történelmi mélypontra zuhant: 366 ezer szavazattal mindössze 8 százalékot értek...
Az önállóan is létező KDNP hivatalosan is szakít a Tisza Pártot befogadó EPP frakciójával
2024. június 19. – 14:43
–
Nyilas Gergely
Hölvényi György három évig bírta a Fidesz távozása után, de úgy látja, annyira balra tolódott a Néppárt EP-frakciója, hogy már békéről, családról, genderről se lehet beszélni.
Úgy is Tarr Zoltán vezeti a Tisza Párt delegációját, hogy Magyar Péter beül az EP-be
2024. június 19. – 12:37
–
Flachner Balázs
Tarr korábban azt nyilatkozta, hogy ez lesz a helyzet, és ezen a jelek szerint Magyar döntése sem változtatott.
Magyar Péter beül az Európai Parlamentbe, fizetése felét jótékony célokra fogja felajánlani
2024. június 18. – 19:50
–
Molnár Réka
Fél év múlva pedig újra megszavaztatja majd az emberekkel, hogy maradjon-e vagy adja le a mandátumát.
Felvették a Tisza EP-képviselőit az Európai Néppárt frakciójába
2024. június 18. – 17:09
–
Márton Balázs
A jobbközép európai parlamenti frakció úgy döntött, beengedi a Tisza Párt képviselőit, köztük Magyar Pétert, így teljesült az egyik feltétel, amihez a KDNP a kilépését kötötte.
A Néppárt vezetője támogatja, hogy felvegyék a Tisza Pártot az EP-frakciójukba
2024. június 18. – 16:08
–
Bolcsó Dániel
„A Tisza Párttal a magyar érdekek képviseletében és védelmében sok képzett ember került az Európai Parlamentbe” – mondta Manfred Weber.
A frissen megválasztott zuglói polgármester nem igazolna át a Tisza Párthoz, viszont véget vetne...
2024. június 18. – 07:43
–
Mizsur András
Rózsa András azt várja a Momentum új elnökségétől, hogy „tövig nyomja a gázt”.