Terrorelhárítási Központ
A TEK akcióba léphet külföldön, információt gyűjthet, és közel 4 milliárd forintot kap a tartalékból
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet az Ukrajnában egyre növekvő bűnözéssel és a terrorfenyegetettséggel indokolja a változtatást.
Kiemelt beruházássá minősítette a kormány a Terrorelhárítási Központ műveleti központját
Az állam eddig 3,1 milliárd forintot költött a Hős utcai telep felszámolására, aminek a helyén a TEK épülete fog állni.
48 ezer forintot kell fizetnünk a TEK-nek, miután Kalocsán megpróbálták akadályozni a munkánkat
Folytatódik Szeghő Tamás százados és a kameránk gyártási számának ügye. Továbbra is harcolunk az igazunkért, de egy kapcsolódó döntés miatt most kétszer 24 ezer forintot kell fizetnünk a...
Pedofil képeket is találtak annak a norvég férfinak a telefonján, aki két éve tömegmészárlásra...
A férfi ügyében májusban kezdődik tárgyalássorozat, akár 12 éves büntetést is kaphat.
Fegyveresekkel és páncélosokkal őrzi a fővárosi és vidéki vásárokat a TEK
Magyarországon a 3-as, vagyis közepes terrorfokozat van érvényben.
Már gyanúsított is van a Telex munkáját kamera-ellenőrzéssel akadályozó rendőri intézkedés ügyében
A nyomozó ügyészség hivatali visszaélés miatt folytat büntetőeljárást, miután kollégáinkra rendőrt küldött a TEK, hogy ne tudják kérdezni Szijjártót.
Fegyverekkel támadtak meg egy családot, a 6-os úton csapott le rájuk a TEK
17 férfit fogtak el, 15-öt be is vittek.
Panaszt és feljelentést tettünk, amiért kollégáinkra rendőrt küldött a TEK, hogy ne tudják...
És azért, amiért egy egyértelműen nyilvános fórumról kizárták őket.
Szélsőséges iszlamista nézeteket terjesztő fiatalt vettek őrizetbe Magyarországon
Az Iszlám Államot népszerűsítő videót, propagandakiadványt és a terrorszervezetet lelkesítő vallási énekeket töltött fel magyar felirattal a szervezet szerverére.
Testőrei akár azt is elrendelhetik, hogy Orbán Viktor húzzon golyóálló mellényt
A szakértők szerint hibáztak Robert Fico testőrei, máskülönben egy magányos merénylő nem adhatott volna le öt lövést is a szlovák miniszterelnökre. Magyarországon a kormányfő védelmét ellátó TEK-nek...








