RSS
Schadl szerint ő azért nem írt még 50 milliós pénzátadásokról sem papírt, mert az úgyis kiderül az emberről, ha nem olyan típus, aki betart egy szerződést. Bizalmasa, S. Tímea pedig arról beszélt,...
A végrehajtói kar volt elnökének másik bizalmasát, S. Tímeát hallgatja meg a bíróság, aki szintén borított az ügyészségnek. A tanú egy olyan végrehajtó alatt dolgozott, aki már beismerte, hogy...
Továbbra is F. Vivient, a Schadl-Völner-ügy koronatanúját hallgatta meg a bíróság. Eddig többször beszélt arról, hogy szerinte Schadl a kapcsolatrendszerét használta fel a végrehajtók...
A csütörtöki tárgyaláson Schadl György bizalmasa segítségével akkurátusan végigmentek a Házipénztár nevű Excel-táblázaton, amelyben a „vp” rövidítés Völner Pált jelentette.
A Telex birtokába jutott néhány tanúvallomás a Völner–Schadl-ügyből. Az igazságügyi tárca különböző szinteken dolgozó munkatársai mondják el, mit láttak a végrehajtói pályázatok megbundázásából, és...
Egy volt fehér házi alkalmazott azt mondta, Trump tudta, hogy híveinél fegyver van, és csatlakozni akart a Capitoliumba betörő tömeghez.
A fekete férfi be volt tépve, de barátságos volt, mielőtt ráhívták a rendőröket
Az országgyűlésben Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese beszélt az ügyről Bősz Anett kérdésére.
Rendkívül exkluzív körülmények között fogadtak minket – mondta tanúvallomásában a Fidesz politikusa, aki szerint az általa aláírt dokumentumok semmisek, hiszen a megbízások nem valósultak meg, az...
Most hozták nyilvánosságra azt a tanúvallomást, amit Maxwell 2016-ban tett egy most lezárult rágalmazási perben.