Tamási
A megye, ahol a Fidesz buktatta meg saját polgármesterét
Tolna vármegye az ország egyik leginkább fideszes térsége: a kormánypártok támogatottsága 60 százalék körül mozgott az elmúlt két választáson annak ellenére, hogy volt itt korábban néhány...
193 km/h-val csapatott az audis, a negyedmilliós büntetést a helyszínen rendezte
Azt mondta, egy megbeszélésre siet, ezért hajtott gyorsan.
A megengedett sebesség háromszorosával hajtott a BMW-s, 300 ezres bírság a jutalma
A tamási gyorshajtót 50-es táblánál 140-nel fotózták le.
Két év elteltével ugyanazon a napon élesztettek újra a mentők egy 30 év körüli férfit
Tamásiba riasztották a mentőket hétvégén egy fiatal férfihez, aki egy autómosóban lett rosszul.
Kigyulladt a tamási termálfürdő tetőszerkezete
A tűzoltók jelenleg is próbálták eloltani a tűzet.
Bepanaszoltak egy tanárt, aki előnyt ígért a beoltott diákoknak
A Tolna megyei Tamási egyik iskolájában történt az eset, a pedagógus szóbeli figyelmeztetést kapott.
Több mint félmilliárd forintot ad a kormány a tamási Nagyboldogasszony-templom felújítására
Hétvégénként nagyjából 150 hívő vesz részt a templom miséin.
Megbüntették a Tamásiban növekvő hulladékhegy gazdáját
A lakott területtől pár száz méterre álló, tűzveszélyes szemétdomb egyre nő, a környékbeliek aggódnak miatta.