Megbüntették a Tamásiban növekvő hulladékhegy gazdáját

2021. május 14. – 05:08

frissítve

Megbüntették a Tamásiban növekvő hulladékhegy gazdáját
Olvasói fotó a szeméthegyről

Másolás

Vágólapra másolva

Tamási belterületén, a Vasút utcában található egy hulladékfeldolgozó telephely, ahol a feldolgozás sehogy sem akar elindulni, a kamionokkal felhalmozott szeméthegy viszont egyre nő. Lakossági jelzések alapján a katasztrófavédelem vizsgálatot tartott a telephelyen, és megállapította, hogy a helyiek megalapozottan tartanak a tűzveszélytől.

Az ügyben a lakossági jelzések alapján Keresztes László Lóránt LMP-s országgyűlési képviselő kezdett vizsgálódni. Mint lapunknak elmondta, nem is érti, hogy kaphatott ilyen extrém mennyiségű hulladék kezelésére engedélyt a hulladékfeldolgozó cég, a sűrűn lakott területtől 150-200 méterre. Mikor legutóbb a helyszínen járt, megtudta, hogy főleg műanyagokból álló szeméthegy feldolgozásához (darálásához) egyelőre még áram sincs a telephelyen.

A telephelyen működő Wastra Group Kft.-nek tavaly szeptembertől van hulladékgazdálkodási engedélye a területre, azaz gyűjtheti, előkezelheti és hasznosíthatja a nem veszélyes hulladékot, sőt egy évig akár tárolhatja is. Legalábbis ez áll a Tolna Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának tájékoztatásában, az engedély tehát alapvetően rendben van.

Csakhogy a helyiek szerint az egyre növekvő szeméthegy tárolása nem túl szabályos, tűz esetén komoly veszélybe kerülhetnek a közeli lakóházak, a lakosság egy részét pedig ki kellene telepíteni. Ezért vizsgálatot kezdeményeztek a katasztrófavédelemnél.

A Tolna Megyei Katasztrófavédelem április 12-én tartott tűzvédelmi hatósági szemlét és átfogó ellenőrzést a telephelyen. A vizsgálat megállapította, hogy a telepen szabálytalanul (tűzveszélyes módon) tárolják a hulladékot, és az ügyben figyelmeztetést adott ki, valamint bírságolási eljárást indított. A katasztrófavédelmi vizsgálatot követően Keresztes László feljelentést tett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

Természetesen megkerestük az érintett céget a hivatalos elérhetőségen, valamint munkatársukon keresztül is, mit szándékoznak tenni, hogy ne legyen tűzveszélyes a telep, valamint mikor kezdik el a hulladék feldolgozását, zárt csarnokban tárolását, de válasz péntek óta nem jött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!