Szőlő utcai javítóintézet
Feljelentést tesz a Szőlő utcai ügyben Dobrev Klára
A DK elnöke szerint pontosan tudják, kik azok, akik megvédték a lebukástól a javítóintézet korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált.
Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai ügyben
Az ügyészség szerint a javítóintézet egyik ügyintézője kicsempészte a bizonyítékként felhasználható bútorokat a volt igazgató, Juhász Péter Pál irodájából.
Hétről hétre omlik darabjaira a kormány Szőlő utcai ügyről megfogalmazott legfontosabb állítása
A szeptemberben a Tuzson Bence által gyorsan elkészített jelentéssel minél hamarabb tisztázni akarták: nincs kiskorú érintett. Most sorban kerülnek elő azok az áldozatok, akiknek az esete éppen az...
Új tanúk mondták el, milyen szexuális visszaéléseket követett el ellenük a Szőlő utcai...
Az érintett fiúk 14–15 évesek voltak, amikor bekerültek az intézetbe.
Kontroll.hu: Juhász Péter Pál először segített átvilágítani a Szőlő utcai intézet korábbi...
Soltész Miklós akkori családügyi államtitkár szabálytalanul kérte fel, hogy vegyen részt a folyamatban.
Pintér Sándor lemond, ha egy általa kinevezett rendőri vezető hibázott a Szőlő utcai ügyben
A belügyminiszter azt ígéri, hogy „nagyon alaposan, nagyon pontosan” kivizsgálják a Szőlő utcai ügyet, és ha van felelőse, azt felelősségre fogják vonni.
Meghosszabbítaná az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet volt vezetőjének letartóztatását
Ha a bíró ezt jóváhagyja, Juhász Péter Pál és az élettársa februárig börtönben maradhat.
Százmilliós pénzmosással is gyanúsítja a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját az ügyészség
A gyanú szerint Juhász Péter Pál legalább 108.600.000 forint eredetét leplezte úgy, hogy lakást és kocsit vett a pénzből, de nagyobb összeget tartott páncélszekrényben is.
Semjén Zsolt a Szőlő utcai ügyről: Botrány, hogy egy évtizeden keresztül ezt a figurát nem tudták...
Semjén szerint azért találkozgatott a zaklatási ügybe keveredett Hilarion pátriárkával, mert ez a munkája, „ezért fizetnek”.
Két újabb bűncselekménnyel is meggyanúsították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját
Juhász Péter Pált hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsította meg az ügyészség.








