Vádat emeltek a Szőlő utcai javítóintézet egyik rendésze ellen, mert bántalmazott egy 12 éves gyereket
12 éves gyereket bántalmazott a Szőlő utcai javítóintézet egyik rendésze, ezért a Fővárosi Főügyészség vádat emelt az 50 éves férfi ellen. Hozzátették, hogy a mostani vádemelés nem érinti az intézetben korábban történtek miatt zajló nyomozást – írta az MTI.
A főügyészség közleménye szerint a férfi rendészként dolgozott a III. kerületi Szőlő utcában működő Budapesti Javítóintézetben, így közfeladatot ellátó személynek minősül. Munkája során testi kényszert az igazgató vagy annak távollétében az ügyeletes vezető, ha pedig egyikük sem volt elérhető, akkor a biztonsági szolgálat vezetőjének utasítására, a törvényben meghatározottak szerint alkalmazhatott. Vezetői utasítás nélkül pedig abban az esetben, ha a fiatalkorúak életének és testi épségének védelme azonnali fellépést igényelt.
A törvény szerint testi kényszer akkor alkalmazható, ha a fiatalkorú a javítóintézet rendjét, biztonságát sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, illetve, ha bármely személy életét, testi épségét, személyes szabadságát sérti vagy veszélyezteti. Emellett még testi kényszernek lehet helye, ha az intézkedéssel szembeni ellenállás megtörése azt indokolja.
A sértett, egy 12 éves fiú – aki letartóztatását töltötte az intézetben – 2023. augusztus 26-án délelőtt többször volt tiszteletlen a társaival és a csoport gyermekfelügyelőjével is, az utasítások végrehajtását is több esetben megtagadta, ezért a gyermekfelügyelő értesítette a rendészeti szolgálatot. A rendész és társa a befogadó csoporthoz ment, ahol a gyerekek felsorakoztak a falnál. A férfi a nyakánál fogva megragadta és körülbelül 20 másodpercig a falhoz szorította a fiút, anélkül, hogy tartani kellett volna a gyerek részéről támadástól vagy erre bármilyen más törvényes indoka lett volna. A sértett nyakán a szorítástól bepirosodott a bőr.
A cselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Osztályának törvényességi vizsgálata alapján indult nyomozás. A Fővárosi Főügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazással vádolta, és indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélje őt felfüggesztett börtönbüntetésre és határozott időre tiltsa el a rendészi foglalkozás gyakorlásától.
A Fővárosi Főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani vádemelés nem érinti a korábban a nyilvánosság előtt ismertté vált, a Szőlő utcai javítóintézetben történtek miatt – a Központi Nyomozó Főügyészséghez tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen – folyamatban lévő nyomozást.
A 2025-ben kirobbant Szőlő utcai ügyről itt írtunk részletesen, az ügy gyanúsítottjait pedig ebben a cikkben mutattuk be.