Szőlő utcai javítóintézet
Rabok is dolgoznak a Szőlő utcai javítóintézet épületének kiürítésén
A fogvatartottak végzik a tisztasági festést is a 444 szerint.
Újabb két embert gyanúsítottak meg a Szőlő utcában történtek miatt
Kiderült, hogy a rendőrség mellett az ügyészséghez is érkeztek korábban bejelentések Juhász Péter Pálról.
Azt hitte, hogy a kampányuk bástyáját építi, valójában a saját gödrét ásta a Fidesz
A Szőlő utcai javítóintézet bezárásával a Fidesz láthatóan el akarja engedni a témát, mondván, ha nincs Szőlő utcai javítóintézet, akkor Szőlő utcai ügyről sem lehet beszélni. Csakhogy a Szőlő utca...
Volt Tegyesz-vezető: Látszatintézkedés a Szőlő utcai javítóintézet bezárása
A Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója szerint egy új intézet nem oldja meg a gondokat, sőt újabbakat teremt.
A Szőlő utca egyik elbocsátott nevelője: A második munkanapomon én is hallottam egy pofont
Proics Lilla két hónapot töltött nevelőként a javítóintézetben, a Partizánnak Kovács-Buna Károly megbízott igazgató nevelési elveiről, és az intézet alagsorában tartott állítólagos egzotikus...
Rossz és rosszabb lehetőségek közül választhatott a kormány a Szőlő utcai ügyben
Az intézet bezárásával a problémát nem, csak a szimbólumát szüntetik meg, mondta Bódi Mátyás a Telex választási műsorában, amiben szakértőink a Tisza új igazolásáról és a kis pártok levonulásáról is...
Feldúltan távoztak a Szőlő utcai javítóintézet dolgozói, miután kiderült, megszűnik a munkájuk
Hétfőn megjelent az intézmény bezárásáról szóló rendelet, másnap reggel állománygyűlésen közölték a rossz hírt. Nyolc fiatalkorúért egy rendőrségi kisbusz jött. Őket Debrecenbe és Aszódra viszik át.
A Fidesz pánikreakciója mutatja, hogy Kapitány István óriási igazolás
A kormányzati gépezet rögtön letámadta a Tisza új igazolását, és két kispárt bejelentette, hogy nem indul a választáson. Orbánt meghívta Donald Trump a gázai béketanácsba, hétfő este pedig kiderült:...
Folyamatosan távoznak a dolgozók a Szőlő utcai javítóintézetből, nyilatkozni senki sem akar
Munkatársaink a helyszínről jelentkeztek.
Keddtől bezárja a Szőlő utcai javítóintézetet a kormány
Létrehoznak egy új, országos hatáskörű javítóintézetet, ami majd átveszi a további, megszűnő javítóintézetek feladatait is.









