A Thália egyik színésze olyan tanárokat hív meg az előadásaira, akiknek nincs pénzük színházba járni
Ember Márk erről szóló posztja szűk egy nap alatt 4,5 ezer megosztást, 7,6 ezer lájkot kapott.
Az elszállt rezsiárak miatt novemberben bezár az Erkel Színház
A fűtési idény végén nyitnak ki újra.
Mácsai Pál: Iszonyatosan sok gyilkolási kedv van bennünk
Ma már máshogy szavalná el a Dicsőséges nagyurak című verset, a FreeSZFE jövőjével kapcsolatban pedig nem optimista. Interjú Mácsai Pállal, akivel az HBO-ról, saját színpadi szorongásáról és a...
A rezsiköltségek miatt lehet, hogy januárban és februárban be kell zárnia a Vörösmarty Színháznak
A székesfehérvári színháznak az áramszámlája nagyjából 250 millió forinttal nőtt.
Új néven folytatja tovább a k2 színház társulatának egy része
Öt új bemutatóval készülnek, ezek közül négy már az új társulathoz köthető.
Átadták Debrecen második színházát, amely több mint 14 évig épült
A Csokonai Fórum átadóján Novák Katalin is részt vett, akitől megtudtuk, miért csattan a karikás ostor akkorát a hortobágyi pusztában
Akár százmilliókkal is nőhet a rezsije a színházaknak, a mozik se ússzák meg a brutális...
Augusztus eleje óta új rezsiszabályok vannak érvényben, de még mindenki csak találgatja, mennyit fog fizetni. Vannak, akik négy-ötszörös emelkedéssel számolnak, mások az üzemeltetésen spórolnának....
„Nem veszünk részt a kultúrharcban, az Ördögkatlan ennél többről szól”
Hiába szeretnének, nem tudnak elhelyezni bennünket a politikai palettán. És mi addig örülünk, amíg nem tudnak – mondja Kiss Mónika és Bérczes László, az idén 15 éves Ördögkatlan Fesztivál két fő...
Gálvölgyi János: Már régóta mondom, focizni kéne
A színházakat meg át kellene alakítani stadionokká, mondta a színész az RTL-nek. Furának tartja, hogy olyan előadásokat nem támogat az állam, amikre kíváncsiak a nézők.
Olyanok is összefogtak az Átriumért, akik még életükben nem jártak ott
Miután az Átrium bejelentette, hogy felmond a dolgozóinak, több civil kezdeményezés is indult, hogy megmentsék a színházat. Az Átriumból szimbolikus ügy lett, de vajon elegendőek a párszáz forintos...
Kövess minket Facebookon is!