Szegedi Tudományegyetem
Csak az izlandi főváros körözi le geotermikus távhőben Szegedet
Körülbelül 17 millió köbméter földgázt lehet megspórolni a termálrendszerrel.
Új mRNS-alapú terápiát fejlesztenek gerincvelő-sérülések kezelésére magyar kutatók
Szegeden a 2000-es években kezdték el vizsgálni a sérült mozgatóidegsejtek kezelésének lehetőségét.
Van olyan nő, akinek háromszor kell újrakezdenie a karrierjét
A 99 éves Béládi Ilona kalandos utat járt be. Ő volt a szegedi mikrobiológiai tanszék első női vezetője, de Karikó Katalinnak is segített amerikai vízumhoz jutni.
Lézerrel irányított sejtbefogó mikrorobotokat fejlesztettek Szegeden
Az apró eszköz úgy tudja megfogni, szállítani, majd elengedni a sejtet, hogy nem nyomja össze, nem tesz kárt benne, így sokkal hatékonyabb velük a kutatás.
Nobel-díjas kutatókkal nemzetközi mRNS-konferencia lesz Szegeden
Karikó Katalin jelentette be az eseményt, amin Nobel-díjas kollégája, Drew Weissman is részt vesz.
Újra elindult a gyermeksebészeti ellátás Szegeden
Hetekig nem volt műtő, mert az NNGYK szerint nem felelt meg a szakmai követelményeknek és a jogszabályoknak.
Alkalmatlanság miatt leállították a műtőt, hét hete nincs gyermeksebészeti ellátás Szegeden
A gyerekeket Pécsre, Debrecenbe vagy Budapestre küldik.
Szegeden napelemes energiával mesterséges benzint gyártanak hidrogénből és szén-dioxidból
Az Audi Hungária autógyár és a Mol is részt vesz az e-üzemanyag felhasználási lehetőségeinek vizsgálatában.
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal járó pénzt
Sőt, magát a Nobel-díjat is, pontosabban az érem egyik hiteles másolatát.
Az egyetem közelsége miatt is esett Szegedre a BYD választása, és ez a város jövője szempontjából...
De országos szinten is meghatározó lesz, hogy hoz-e majd úgy a városba a cég kutatás-fejlesztést, ahogy az Audi Győrbe.









