Lézerrel irányított sejtbefogó mikrorobotokat fejlesztettek Szegeden

2024. június 28. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyedi sejtek megfogásához szükséges mikrorobotokat fejlesztettek ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai, a lézerfénnyel irányítható apró eszközökkel sokkal hatékonyabban lehet vizsgálni a sejteket – közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat. A kutatócsoport az Advanced Materials című folyóiratban publikálta az új eszközről szóló tanulmányukat.

Számos biológiai kutatás során fontos, hogy bizonyos sejteket egy helyben lehessen tartani, és így vizsgálni őket, ebben segíthetnek majd a lézerrel irányítható mikrorobotok, ezekkel ugyanis úgy lehet megfogni a sejteket, hogy nem kell azokat különösebb kezelésnek alávetni. A robotokkal meg lehet tartani, majd módosulás nélkül elengedni a vizsgálandó sejteket.

Az új sejtbefogó mikrorobotok körülbelül 300 nanométer vékony alkatrészeit lézersugarakkal irányítják. A kifejlesztett eszközcsomag három részből áll: az első egy sejtszállító eszköz, aminek két félgömb alakú karja van, ezzel képes sok egymás mellett lévő sejt közül egyet megfogni, szállítani, majd elengedni. Mindezt úgy, hogy nem nyomja össze túlságosan a sejtet, így nem tesz kárt benne.

A mikroeszközök fontosabb szerkezeti elemei – Fotó: HUN-REN SZBK
A mikroeszközök fontosabb szerkezeti elemei – Fotó: HUN-REN SZBK

A második eszköz a sejt egy helyben tartására szolgál, így tetszőleges irányból lehet arról mikroszkópos felvételeket készíteni, elforgatni. A mikrorobottal 3D-s képet is könnyebb a sejtről készíteni.

A harmadik pedig egy olyan eszközpár, ami két sejtet képes szabályozott módon kölcsönhatásba léptetni: egyik eleme stabilan tart egy sejtet, míg a másik odavisz egy másikat, és összeérinti őket. Így másodperces pontossággal időzíthető a reakció, míg például egy hagyományos kémcsőben végzett kísérlet alatt ez véletlenszerűen történik.

A sejteket összeérintő mikrorobot működéséről egy videót is közzétettek az X-en:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!