Szeged

Halálra gázolt egy embert a vonat Szegeden
A vonaton körülbelül négyszázan utaztak, a baleset Kiskundorozsma és Szeged-Rendező között történt.
Taocsalás: két év felfüggesztettet kapott a több mint 130 milliót elcsaló szegedi egyesület elnöke
Az egyesület 4 éven keresztül tévesztette meg az állami szerveket, és tévedésbe ejtette az őt támogató 40 gazdasági társaságot is, akik így megtévesztették az adóhatóságot.
Százötven üres szék emlékeztetett Szegeden az iskola nélkül maradt diákokra
„Folyamatosan hallom a szülőktől, hogy a gyerekek csak annyit hajtogatnak, vissza akarnak menni a Wesley-be” – mondta az iskola szülői munkaközösségének elnöke.
A gyerekek sírnak, pánikrohamot kapnak, hát mit mondjunk nekik?
Néhány százan tiltakoztak Szegeden az Iványi Gábor nevéhez fűződő Wesley-iskola bezárása ellen.
Magyar Péter Szegeden: Nem azt mondom, hogy kolbászból lesz a kerítés
Közösségi pikniken beszélt a Tisza Párt elnöke az Iványi Gábor-féle alapítvány iskolájának bezárásáról, Lázár Jánossal való találkozásról és a helyi egészségügy problémáiról.
Országos Színházi Évadnyitó Szegeden: kérik vissza a taójukat
Hankó Balázs miniszterrel nemhogy interjút nem lehetett készíteni, az előadása sem volt sajtónyilvános.
Iványi Gáborék szegedi iskoláját is törölték a nyilvántartásból
Százötven gyereknek és szüleiknek egy napjuk maradt új iskolát találni a tanévkezdés előtt.
Iványi Gábor: Értelmetlen és ördögi a fővárosi kormányhivatal döntése
A MET elnöke azt mondta, addig nyitva tartják az iskolákat, amíg a családoknak nem sikerül máshol elhelyezniük gyerekeiket.
Kövess minket Facebookon is!