Iványi Gábor: Értelmetlen és ördögi a fővárosi kormányhivatal döntése

2024. augusztus 28. – 15:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda délután sajtótájékoztatót tartott az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi kormányhivatal keddi bejelentése alapján törölte az általuk fenntartott MÁV telepi és a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnáziumot nyilvántartásukból.

A sajtótájékoztatót ezen a linken meg lehet tekinteni.

Gazdig Róbert, a Wesley Kincsei igazgatója elmondta, egész nyáron azon dolgoztak a szülők és alapítványok segítségével, hogy megfeleljenek minden feltételnek, amelyeket a fővárosi kormányhivatal, a Nébih és a Katasztrófavédelem támasztott feléjük annak érdekében, hogy elkezdhessék a tanévet. Gazdig elmondta, emiatt különösen becsapva érzik magukat és hideg zuhanyként érte őket a fővárosi kormányhivatal döntése. Hozzátette, a kormányhivatal bejelentése után sok szülővel és pedagógussal beszélt, akik kétségbe vannak esve.

Az igazgató szerint a szülőknek a kormányhivatal megbízottjai személyesen vitték ki a leveleket, amelyekben felsorolták azokat az iskolákat, ahova szeptember 2-ig beírathatják gyerekeiket. A szülők szerint a levelekben az is állt, kötelességük beíratni a gyereküket a fennmaradó három napban. Gazdig szerint ez megvalósíthatatlan, többek között azért, mert

  • 300 gyerekről van szó, akiket korábban több más iskolából is elutasítottak,
  • sok esetben meg sem vizsgálták, hogy az adott intézmények be tudják-e fogadni a diákokat, van, ahol csak egy-két szabad hely van,
  • több esetben az iskola 2-3 órás útra esik a gyerekek lakhelyétől.

Iványi Gábor, a MET elnöke azt mondta, nem csak teljesíthetetlennek, ördöginek tartja a kormányhivatal elvárását. Szerinte ugyanis „semmi értelme kiszakítani a gyerekeket onnan, ahol végre otthonra találtak.”

„Ami emögött az intézkedés mögött van, nem szolgálja Magyarország érdekeit, nem szolgálja a magyar oktatásügy érdekeit és a legkevésbé sem szolgálja a gyerekek érdekeit”

– mondta Iványi, majd hozzátette, az egész döntés mögött valamilyen „egészen visszataszító politikai játszma és gonosz politizálás” áll. Ez szerinte már csak azért is így van, mert korábban nem volt szó közüzemi tartozásokról, csak azokat a feltételeket fogalmazták meg feléjük, amelyeket azóta teljesítettek. A MET elnöke beszéde végén hangsúlyozta, a döntést jogi úton fogják megtámadni.

A szegedi és az orosházi Wesley-iskola szeptemberi tanévkezdését semmi nem akadályozza az eddigi ismereteink szerint – válaszolta ifj. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Dél-Alföldi régiójának vezetője a Telex kérdésére. A szegedi iskola tanévnyitóját meghirdették a Facebook-oldalukon is, és a leendő elsősöknek kedden már ismerkedési programot, pikniket is tartottak.

A MET fenntartásában működő Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium mintegy kétszáz gyerek oktatását, illetve nevelését folytatja, a tanárok és más dolgozók száma 50 fő körül alakult az elmúlt években. Az iskola az alapításától, 2008-tól kezdve fogad hátrányos helyzetű diákokat, továbbá autistákat és beilleszkedési-magatartási-tanulási nehézségekkel küzdőket, akiket más iskolákba nem szívesen vesznek fel. A sajátos nevelési igényű diákok a tanulói létszámnak a felét adják, ez változó, mert gyakran tanév közben is érkeztek diákok más iskolákból, ahol nem boldogultak jól. A szegedi Wesleyben már három évvel ezelőtt is nehéz új tanévre számítottak a pénzügyek terén, erről és az iskola helyzetéről akkor ebben a cikkben írtunk.

Az orosházi Wesley János Gyógypedagógiai Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Speciális Szakiskolában minden gyerek fogyatékkal élő, ezért nem a szokásos iskolai oktatás folyik, hanem kisebb csoportokban, fejlesztőprogramokkal képezik őket. A létszám száz fő körül alakul, a dolgozók mintegy negyvenen vannak, de az mindig kérdéses, hogy a MET pénzügyi gondjai miatt csak részben vagy késve érkező bérek hány embert, és kit mikor késztetnek távozásra.

Minden gyerek sajátos nevelési igényű, ezért a velük foglalkozók majdnem mindegyikének gyógypedagógiai képzettsége van. Nemcsak Orosházáról, hanem a környékbeli kisebb településekről érkezőket is fogadnak. Ezt az orosházi iskolát, illetve elődjét 2010-ben bezárta az akkori fenntartója, a Békés Megyei Közgyűlés, azután vette át a MET egyháza, így megmenekült. Az orosházi Wesley már tavaly is válsághelyzetbe került a pénzhiány miatt, a története és a tanárok több évtizedes küzdelme tavaly őszi cikkünkből ismerhető meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!