Szakrendelő

Soproni Tamás szerint sunyi módon, trükközve államosítják a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálatot
A polgármester szerint egy most életbe lépő rendelet miatt májustól kvázi országos ellátó lesz a VI. kerületi rendelőintézetből.
Betegenként ezer forintot kér 113 önkormányzattól a velencei szakrendelő
Újbuda polgármestere szerint egyik koldus a másik zsebében próbál turkálni.
Takács Péter: Nincs politikai szándék a szakrendelők államosítására
Az egészségügyi államtitkár azt mondta, kis iránymutatást adnának csak az önkormányzatoknak.
A főváros nem adja át a szakrendelőit az államnak
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a BKV veszteséggel számoló üzleti tervét, a rendőrfőkapitányi beszámolóból pedig kiderült: nőtt az emberölések száma Budapesten.
Bajok a laborvizsgálatoknál: hajnali sprint az érdi rendelőnél, május végi időpontok a fővárosban
Egyre több a beutaló, de áremelés miatt kevesebb vizsgálatra futja, írja a Népszava.
A városok sok pénzt áldoztak a szakrendelőikre, az állam most azt kérdezi, nem adnák-e át azokat
Levélben puhatolózik a kórházi főigazgatóság a polgármestereknél, hogy odaadnák-e az államnak a szakrendelőiket, amikben a városok, kerületek és falvak erejükön felül igyekeztek normális viszonyokat...
Államosítanák a szakrendelőket, már levelet is küldtek róla a polgármestereknek
Hétvégéig kell nyilatkozniuk, hogy átadják-e őket. Ezzel teljesen átalakulna a járóbeteg-ellátás.
Vinné az állam a szakrendelőket és a háziorvosi praxisjogok kezelését
Az egészségügyi államtitkár szerint „át kell alakítani egy kicsit az alapellátást”.
Rékassy Balázs: Tragédia a mostani elkésett kapkodás az egészségügyben
A főváros egészségügyi tanácsadója szerint ha szóba álltak volna az önkormányzatokkal, azok az oltásszervezés terheit levehették volna a túlterhelt kórházak és háziorvosok válláról.
Kövess minket Facebookon is!