A főváros nem adja át a szakrendelőit az államnak

2023. március 29. – 12:23

A főváros nem adja át a szakrendelőit az államnak
A Fővárosi Közgyűlés ülése a Városházán 2023. március 29-én – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Márciusi ülésén a Fővárosi Közgyűlés döntött arról, hogy nem adják állami kézbe a szakrendelőiket és jóváhagyták a BKV komoly veszteséggel számoló üzleti tervét is. Meghallgatták a budapesti rendőrfőkapitány beszámolóját is, amiből kiderült, hogy 39 ezer bűncselekmény történt tavaly a fővárosban.

A Fővárosi Közgyűlés többsége támogatta azt a javaslatot, hogy ne adják állami kézbe a főváros által üzemeltetett szakrendelőket. Ahogy minden más települést, úgy a fővárost is megkereste az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), hogy átkívánják-e adni szakrendelőiket az államnak. A főváros szakrendelőkből jelenleg négyet üzemeltet: egy pszichiátriát, egy nőgyógyászatot és két hajléktanellátásban részt vevő intézményt.

Néhány kerület, köztük például Újpest, Terézváros és Józsefváros is jelezte: nem kívánnak élni a lehetőséggel.

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester azt kérte a kormánypárti képviselőktől, hogy „hassanak oda” a kormánynál, hogy valóban megtarthassák ezeket a rendelőket és valódi támogatást is nyújtsanak azok fenntartásához. Az elmúlt években a városok rengeteg pénzt áldoztak a szakrendelőikre, az állam most azt kérdezi, nem adnák-e át azokat – arról, hogy milyen következményei lehetnek az államosításnak, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A közgyűlési többség elfogadta a BKV és BKK éves üzleti tervét is – a kormánypárti képviselők nem támogatták az előterjesztést. A Magyar Hang beszámolója szerint a BKV helyzetéről Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korábban elmondta, hogy az tele van bizonytalansággal, de bíznak benne, hogy „talpon tudnak maradni”.

A BKV üzleti tervében több mint 34 milliárdos veszteséggel számolnak.

Azonban ez nem jelenti, hogy végül ekkora lesz majd a hiány, tavaly például 26 milliárdos veszteséget terveztek. Bagdy Gábor fideszes képviselő arról beszélt, hogy aggályai vannak a tervvel kapcsolatban. „Úgy látom, hogy súlyos helyzetben lévő cégről van szó”. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint egyelőre rengeteg a bizonytalanság, mivel nem tudják megjósolni az energiaárak alakulását. „Lehetnék optimistább, de nem merek jóslatokba bocsátkozni”. Hozzátette: a BKV a hetedik legnagyobb energiafogyasztó az országban, így azzal is több milliárd forintot tudtak spórolni, hogy napi áras rendszerben vásárolják az energiát.

Döntöttek arról is, hogy a jövőben az I. kerület parkolási cége hat hónapra megtagadhatja a budai Vár védett övezetébe való behajtást a szabálytalankodó taxisoktól.

V. Naszályi Márta a kerület polgármestere arról beszélt, hogy erre azért volt szükség, mert a budai Vár védett övezetében elszaporodtak a KRESZ szabályait rendszeresen megszegő taxisok. A taxik védett övezetbe behajtása az eddigi szabályozás szerint jogszabálysértés esetén sem volt korlátozva. „Ezzel a döntéssel végre valódi eszköz kerül a Budavári Önkormányzat kezébe a szabálysértő taxisokkal szemben” – mondta a polgármester.

Rendőrfőkapitányi beszámoló: Csökkent a rablások és betörések száma, de több az emberölés

Az ülésen a Budapesti Rendőr-főkapitányság is megtartotta éves beszámolóját. A fővárosi rendőrfőkapitány, Terdik Tamás elmondta, hogy Budapesten 39 ezer bűncselekmény volt 2022-ben, ami több mint az előző évben – ezt azért nem lehet összehasonlítani, mivel a korábbi években a koronavírus-járvány miatti korlátozások voltak érvényben.

Amennyiben 2019-eshez hasonlítják a tavalyi adatokat, akkor lopások, rablások, betörések számában csökkenés figyelhető meg, a testi sértések száma stagnált, az emberölések és a kibertérben elkövetett bűncselekmények száma viszont nőtt.

Terdik kiemelte, hogy a budapesti rendőrség reagálási ideje az országban az egyik legjobb: átlagosan 11 perc 19 másodperc alatt érnek ki. „Egyetlen célunk lehet, Budapest stabil közbiztonságának fenntartása” – zárta beszámolóját.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a beszámoló után két ügyre hívta fel a figyelmet. A tavaly nyári polgári engedetlenségek alkalmával előfordult, hogy a rendőrök sokkolót alkalmaztak – idézte fel Kiss. Azt kérte a rendőröktől, hogy arányosan használják a fegyelmezőeszközöket. Előkerültek a kitörés napi eseményekkel kapcsolatos erőszakos események is: a főpolgármester-helyettes szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok kudarcot vallottak. Azt kérte a rendőr-főkapitányságtól, hogy az ilyen ügyek kivizsgálását ne a közbizalom aláásásával tegyék.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője megköszönte a rendőrség munkáját. Wintermantel gyávának tartja, hogy Karácsony Gergely a kritikákat a főpolgármester-helyettessel „mondatta el”. Továbbá azt kérte, hogy a főpolgármester kerülje a kettős mérce alkalmazását a rendőrségi ügyeknél: „Ne hozza olyan helyzetbe a rendőrfőkapitányt, hogy mérlegelni kelljen, hogy mikor és hogyan hajtsa végre a jogszabályok által előírt kötelességeit” – mondta a frakcióvezető.

Az ülés végén Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport tagja bejelentette, hogy hónap végén befejezi a munkáját a Fővárosi Közgyűlésben. A főpolgármester megköszönte Pintér eddigi munkáját, és sok sikert kívánt neki jövőbeli állásához a közigazgatásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!