Egyetlen előzéssel szedett össze 12 büntetőpontot egy motoros
18 kell ahhoz, hogy fél évre bevonhassák a jogosítványát.
Országjáráson volt az amerikai nagykövet, akit Orbán már nem présemberez le
A Veszprémben állomásozó amerikai katonáknál és az ukrán határnál is járt David Pressman amerikai nagykövet, aki találkozott ukrán menekülteket segítő fideszes helyi vezetőkkel is. Az amerikai...
Két megyében akaszkodnak most össze az orvosok a kormánnyal
A háziorvosok egyelőre nem írják alá a szerződéseket az orvosi kamara döntése értelmében, pedig két hét múlva át kellene térni az új ügyeleti rendszerre Győr-Moson-Sopron- és Szabolcs-Szatmár-Bereg...
Másodfokú riasztásokat adott ki az OMSZ az ország keleti felére
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell felhőszakadásra és akár 80-90 km/h-s széllökésekre készülni.
Kilencvenes táblánál 186 km/h-val száguldott egy BMW-s Szabolcsban
Kétszázezer forintra bírságolták a sofőrt.
Nyomozás indult Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársának megerőszakolása ügyében
A Szabolcs megyei rendőrség rendelte el az eljárást személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt.
Több százmillió forintot kapott egy fideszes képviselő feleségének egyesülete...
Szépen tarolt a pályázatokon a Jót s Jól Egyesület, amely Kovács Sándor szabolcsi fideszes képviselőhöz és családjához kötődik: összességében tíz év alatt több mint 2 milliárd forint hazai és uniós...
Népviseletbe öltöztetett óvodásokkal kampányolt a Fidesz szabolcsi jelöltje
Négy éve Orbán Viktort 345 ezer forintra büntették, miután óvodásokkal kampányolt.
Levélben kampányolnak a fideszes képviselő mellett az egyik szabolcsi választókerület polgármesterei
A levelet több mint negyven polgármester írta alá.
Kövess minket Facebookon is!