Soros György

RSS

Konzultálnak, mondják, de már a kérdést is úgy teszik fel, hogy a megfelelő választ kapják

Az elmúlt nyolc évben, amióta Rogán Antal felel miniszterként a nemzeti konzultációért, megszűnt minden bizonytalanság, egyetlen alkalommal esett 90 százalék alá az azonos válaszok aránya. Ez is jól...

A Soros-alapítvány szerint antiszemita a kormány új plakátkampánya

A Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője azt mondta, ez egy jól bevált taktika a kormány részéről, amivel a valódi belpolitikai kérdésekről terelik el a figyelmet.

Orbán Viktor: A magyar politikai rendszer jóval demokratikusabb, mint a nyugati

A Századvég zárt körű konferenciáján arról beszélt a miniszterelnök, hogy Magyarországon sokszínűbb a politikai élet, és még vannak lényegi viták.

Elfoglalás, ellehetetlenítés, megbélyegzés – így darál be a hatalom mindent, ami tőle független

A CEU elüldözése, az SZFE megszállása, a Népszabadság bezárása, az Origo átállítása, az Index bekebelezése, a civilek vegzálása, az orvosi kamara jogfosztása – csak pár példa az elmúlt 13 évből,...

Milyen svéd elem? Szuverenitásvédelem!

Itt a Fidesz új mantrája, a kormány ősszel „szuverenitásvédelmi törvénycsomagot” nyújt be a külföldről finanszírozott újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok ellen. A civileket a kormány már...

Alex Soros: Nem távozunk, csak áthelyezzük a fókuszt Kelet-Európára

Soros György fia Orbán Balázs korábbi szkeptikus megszólalására is reagált.

Fidesz a Soros-kivonulásról: Nem hagyjuk, hogy a Soros-hadsereg káoszba sodorja hazánkat!

Szerintük a Soros-hálózat továbbra is három dolgot akar: migrációt, gendert és háborút.

„Nem érint jól minket, de nem drámai a helyzet” – komoly Soros-forrásoktól eshetnek el a magyar...

Átszervezi működését a Soros György által alapított Open Society Foundations, és megszünteti az Európai Unión belüli tevékenységének nagy részét. A döntés több tucatnyi magyar civil szervezetet...

Orbán Balázs: Még messze vagyunk attól, hogy a megszálló Soros-katonák távozzanak Magyarországról

A miniszterelnök politikai igazgatója arra reagált, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok elhagyják Európát.

Átszervezik a Soros alapítványt, az EU-n kívülre fognak fókuszálni

A Nyílt Társadalom Alapítványok ezentúl a világ más pontjaira koncentrálnak, ahol szerintük hatékonyabb lehet a működésük.

Kövess minket Facebookon is!