Soros György meghatódott, hogy bevándorlóként megkapta az egyik legmagasabb amerikai kitüntetést

2025. január 5. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

Személyesen nem tudott részt venni az ünnepélyes díjátadón Soros György, de X-oldalán mondott köszönetet Joe Biden leköszönő amerikai elnöknek az Elnöki Szabadság-érdemrendért.

„Bevándorlóként, aki Amerikában találta meg a szabadságot és a jólétet, mélyen meghatott ez a megtiszteltetés. Elfogadom azoknak a nevében, akikkel a Open Society Foundations az elmúlt 40 évben közösen dolgozott”

– fogalmazott Soros, aki 18 másik hírességgel együtt kapta meg a magas elismerést a leköszönő elnöktől szombaton.

A 19 kitüntetett között vannak a Demokrata Párt legismertebb vezetői és támogatói, de a listán a sport, a szórakoztatóipar, a divat és a filmművészet híres személyiségei is szerepelnek. Díjat kapott az ír énekes-dalszerző, Bono, akinek együttesét, a U2-t az elnök „Írország és Amerika közötti hídnak” nevezte. Megkapta a kitüntetést Hillary Clinton, akivel Biden alelnökként együtt szolgált, mikor amerikai külügyminiszter volt Obama első kormányában.

A sportolók közül Lionel Messi focista és Earvin Johnson kosárlabdázó kapott Szabadság-érdemrendet. A színészek közül Michael J. Fox, Denzel Washington kerültek a listára. Szintén elismerték Jane Goodall tudós és természetvédő aktivista munkáját. A Biden által kitüntettek listáján szerepel még José Andres séf, Tim Gill szoftverfejlesztő és filantróp, Ralph Lauren divattervező, Bill Nye mérnök, David M. Rubenstein ügyvéd és üzletember, George Stevens Jr. író és producer, illetve Anna Wintour, az amerikai Vogue magazin főszerkesztője.

Az elismerést posztumusz megkapta Ashton B. Carter korábbi védelmi miniszter, Fannie Lou Hamer civil aktivista, Robert F. Kennedy demokrata politikus és George W. Romney korábbi építésügyi és városfejlesztési miniszter. Az elnöki Szabadság-érdemrendet egyébként maga Joe Biden is megkapta: 2016-ben Barack Obama leköszönő elnökként kitüntette a nyolc évig alelnökeként szolgáló politikust.

Az Elnöki Szabadság-érdemrend az USA legmagasabb polgári kitüntetése. A díjat a mindenkori amerikai elnök olyanoknak adja, akikről úgy tartja, hogy különösen sokat tettek az Egyesült Államok biztonságáért, nemzeti érdekeiért, a világbékéért, egyéni illetve közösségi célokért az élet bármely területén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!