SK On

A CATL konkurensének szánták, iszonyatosan nagy bukás lett belőle
Az életben maradásért harcol a világverő tervekkel induló európai akkugyártó startup, a Northvolt, ami jól mutatja, milyen nehéz betörni az ágazatba.
Ukrajnának és a magyar iparnak is árthat a dél-koreai elnök példátlan hazardírozása
Magyarország harmadik legnagyobb befektetőjének gazdaságpolitikája és külpolitikai orientációja is fordulatot vehet.
Nem fogynak a villanyautók, több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban
Néhány hónap alatt a Samsungnál több mint kétszáz, az SK-nál pedig több mint háromszáz fővel csökkent a dolgozók létszáma. Tömeges elbocsátás nincs, kivárnak a cégek, de kérdés, mit lépnek, ha...
Nem várt pofont adhat a magyar akkupolitikának a piaci verseny
A kormány támogatásával hazánkban beruházó cégek egymás piaci részesedésére pályáznak, és nem biztos, hogy mindegyikük talpon marad.
Csak a baj van mostanában a hazai akkugyárakkal, meddig tart még a szenvedés?
Az iparág akkor is meg tudja rángatni az ország gazdaságát, amikor nincs is válságban. Autóvásárlóként viszont jól járhatunk az egyre olcsóbb cellákkal.
Belső vizsgálatot indítanak a SK komáromi akkugyárában, miután többeket kórházba szállítottak
Szúrós szagra és fejfájásra panaszkodtak többen, a mobil laboros mérések nem mutattak határérték feletti veszélyes anyagokat.
Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek
Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.
64 millió forintba kerül egy akkumulátorgyári munkahely a magyar állam számára
Sokféle formában támogatja a kormány az akkumulátorgyárak letelepedését, és az összegek is olyan jelentősek, hogy abból több évnyi bért ki lehet fizetni.
Kövess minket Facebookon is!