RSS
Balog Imre a szombaton kezdődő Eb-n is a csapat erős tagja lehet.
Hans Niemann Piers Morgan műsorában beszélt arról, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül az elmúlt egy évben.
1986-ban Utasi Tamás adott egy interjút a Népsport akkori újságírójának, Rónai Egonnak: befejezi a sakkozást. Pár nap múlva levágta a vonat mindkét lábát. Az ő történetét dolgozza fel a Vezéráldozat.
A sakkvilágbajnok Magnus Carlsen és Hans Niemann nagymester megegyezett egymással.
Szanan Szjugirov 2705-ös Élő-ponttal 31. a világranglistán.
Legalábbis addig biztosan nem, amíg a Nemzetközi Sakkszövetség részletesebben ki nem vizsgálja a kérdést, ez nagyjából két évet vesz majd igénybe.
A bravúrosan játszó magyar nagymesterre a világranglista második helyezettje várhat.
Mihail Tal virtuóz volt a tábla mellett, függőségei szabályozták a karrierjét. 60 éve, az első hullámvölgye után Miskolcra jött játszani, és majdnem tökéletes mérleggel nyerte meg a tornát.
A nagymester Garri Kaszparov felkészülését is segítette.
Ting Li-zsen csak a norvég világbajnok visszalépése miatt lehetett ott a döntőben, végül nagy csatában legyőzte az orosz Jan Nyepomnyascsijt.