Polgár Judit nélkül még mindig lenéznék a női sakkozókat
Majdnem hat évvel a Vezércsel globális sikere után a Netflix ezúttal nem egy fikciós sztorival, hanem Polgár Judit történetével próbálja újra leültetni a nézőket a sakktábla mellé. A sakk királynője című dokumentumfilmnek az egyik fő témája nem maga a sakk, hanem az a kemény szegregáció és lenézés, ami évtizedeken át meghatározta a női játékosok mindennapjait a sportágon belül.
A dokumentumfilm szemléletesen mutatja meg, milyen intézményes és kulturális akadályokkal kellett szembenézniük a női sakkozóknak, és hogyan járult hozzá Polgár Judit pályafutása ahhoz, hogy mindez mára jelentősen átalakuljon.
Bobby Fischer amerikai nagymester egy interjúban például arról beszélt, hogy a nők nagyon rossz sakkozók, méghozzá szerinte azért, mert hülyébbek mint a férfiak.
Rory Kennedy rendező rengeteg archív felvételt használ, ami a film hitelességén túl ahhoz is hozzátesz, hogy a néző érezze: milyen régóta népszerű versenysport a sakk. Ezek mellett rengeteg személyes visszaemlékezés és családi történet is elhangzik, például az is, hogy Polgár László hogyan próbált a gyerekeiből tudatosan zsenit nevelni.
A film visszanyúl Polgár Judit budapesti gyerekkorához is, ahol nővéreivel együtt rendhagyó nevelési rendszerben nőtt fel. Édesapjuk, Polgár László elutasította a hagyományos iskolai oktatást, és az otthoni, intenzív tanulásra építette a család mindennapjait, középpontban a sakkal. A dokumentumfilm hangsúlyozza, hogy a Polgár-testvéreknek az apja szándékosan férfiak ellen akarta versenyeztetni a lányait
A dokumentumfilm egyszerre sportéletrajz és társadalmi portré: nemcsak egy kivételes karrierívet mutat be, hanem azt is, milyen közegben kellett ezt a pályát végigjárni. Polgár Juditot sokan minden idők legerősebb női sakkozójaként tartják számon, pályafutása számos nagy mérföldkővel van kikövezve. Ezek a sarokpontok alapjaiban kérdőjelezték meg a sakkban addig uralkodó elképzeléseket, miszerint a női versenyzők fel sem tudják venni a versenyt a férfiakkal.
1991-ben a sportág történetének legfiatalabb nagymestere lett, megdöntve Fischer hosszú ideig érinthetetlennek hitt rekordját. Később bekerült a világranglista legjobb tíz játékosa közé, majd 2002-ben versenykörülmények között első nőként legyőzte az akkori férfi világelsőt, Garri Kaszparovot.
Kaszparov szerepe elég hangsúlyos a filmben, amit először furcsálltam, tekintve, hogy a sztori pont arról szól, hogy hogyan tudott egy női játékos egyeduralkodóvá válni a sportágban. Kaszparov személye ugyanakkor megkerülhetetlen, ha sakkról van szó, ráadásul kettejük másfél évtizeden keresztül húzódó párharca adja a történet legerősebb gerincét, ami végül a már említett 2002-es győzelemmel ér a csúcsra. A sakk királynője az apró győzelmeket nem elszigetelt bravúrokként mutatja be, hanem egy hosszú, következetesen felépített karrier részeként.
Ebben a közegben Polgár Judit döntése, hogy elutasította a kizárólag nőknek rendezett tornákat, nemcsak szakmai, hanem nyíltan politikai gesztusnak is számított. Elég hangsúlyos az a szkepticizmus és nyílt ellenállás, amivel Polgárnak újra és újra szembe kellett néznie, valamint azokat az eredményeket, amelyek idővel tarthatatlanná tették ezt a hozzáállást, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy nélküle lehet, még a mai napig lenéznék a női sakkozókat.
Összességében nagyon jót tesz a dokumentumfilmnek, hogy nem a sakkpartik technikai elemzésére koncentrál, de még csak átfogó sportági elemzést sem ad, hanem arra helyezi a hangsúlyt, hogyan lehetett egy mereven hierarchikus, nemek szerint szétválasztott rendszerben tartósan érvényesülni. A sakk királynője Polgár Judit történetén keresztül azt állítja, hogy a női sakkozók mai helyzete nem magától értetődően változott meg, hanem annak a következménye, hogy valaki évtizedeken át következetesen bizonyította: a sakktáblán nem a nem, hanem a tudás számít.
