Románia
RMDSZ: Tánczos Barna lesz az új román miniszterelnök-helyettes
A párt a pénzügyminisztériumot és a fejlesztési minisztériumot is megkapta.
Orbán Viktor: Magyarország és Románia között történelmi sorsközösség van
Románia schengeni csatlakozása után a magyar miniszterelnök szerint megnyílt a lehetőség, hogy egy új korszak kezdődjön a két ország kapcsolatában.
Bukarestben a legkisebb a szegénység kockázata az egész EU-ban
Románia a lista másik vége felé is képviselteti magát, ami az ország fejlődésének belső egyenlőtlenségeit mutatja. A magyar régiók közül több is egész jól áll.
Elölről kell kezdeni a romániai nyomozást a Tate testvérek ügyében
Szabálytalanságokra és hiányosságokra hivatkozva visszautalták az ügyészségnek a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolt testvérek ügyét.
A szociáldemokraták kilépnek a román kormánykoalícióból, kisebbségi kormány alakulhat
A PSD elnöke azt mondta, képtelen együttműködni olyan pártokkal, amelyek csak az önérzetükkel és saját ideológiáikkal törődnek.
Orbán a magyar gazdaságról: Sosincs rendben
Már csak rá kell ütni a pecsétet az elmúlt fél évben végzett munkára, nyilatkozta a soros magyar elnökségről.
Jövő évtől a teljes schengeni övezet része Románia, de fél évig még lesz ideiglenes ellenőrzés a...
Január 1-től Magyarország fél évre visszaállítja az ideiglenes határellenőrzést.
Bulgáriába és Romániába utazik Orbán a teljes schengeni csatlakozásról szóló EU-s döntés után
Tartalmas hete lesz a miniszterelnöknek, először Brüsszelbe, majd Bulgáriába, végül Romániába utazik.
Az MVM felvásárolta a legnagyobb román áramszolgáltatót
Az MVM 68 százalékos részesedést szerzett az E.ON Energie Romániában.
Fogynak az olyan magyarok, akik jobban keresnek a románoknál és bolgároknál
A román társadalom több mint fele már lehagyta magyar társait az uniós jövedelmi rangsorban a vásárlóerő-paritáson mért adatok alapján.









