Rendőrség
A lakosság segítségét kéri a rendőrség egy holttest azonosításához
Az 50 év körüli férfi holttestét november közepén, a Nádori-csatornában találták meg.
Már 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a védettségi igazolványokkal való visszaélések miatt
Eddig összesen 42 büntetőeljárás indult.
Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett szexuális erőszaknak
Zsiga Katalin állítása szerint két kollégája elkábította és megerőszakolta. Az eddig beszerzett bizonyítékok alapján Polt levele szerint a bűncselekmény megalapozott gyanúja nem állapítható meg.
Háromszázöt helyszínre riasztották a tűzoltókat a hétfői ónos eső miatt
Utakra, kerítésekre, elektromos vezetékekre, autókra, házakra és vasúti sínekre dőltek az ónos esőtől leszakadt faágak.
Egy 20 éves fiatal lopta el a mezőörsi bádog rendőrautót, mediációra küldték
A nagyapja kertjében támasztotta le.
A kiskorú gyereküket is bevonta a drogüzletbe egy keceli család
Bika drogot és kristályt árultak, néha még 18 év alattiaknak is.
Agyonlőtte négy társát egy Srí Lanka-i rendőr
Három másik embert megsebesített, őket kórházba szállították.
Véletlenül megöltek a rendőrök egy 14 éves lányt Los Angelesben
Tüzet nyitottak egy férfire a ruhaboltban, de az egyik golyó eltalálta a próbafülkében öltöző tinédzsert.
Összesen hét dózist kapott egy magát mások nevében is beoltató szlovén férfi
A hatóságok felelősségre vonják azt a négy embert is, akik ezért fizettek neki.
Hajnalban halálra késeltek egy férfit Budapesten
A gyilkosság a XVII. kerületben történt, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.







