Rendőrség
132-vel száguldott egy autós az 50-es táblánál, 390 ezer forintja bánta
A rendőri ellenőrzés közben 8 körözöttet is előállítottak.
Száznál több rendfenntartó sérült meg a német labdarúgó-bajnokság szombati mérkőzése előtt
A szurkolók „aránytalan rendőri erőszakról” beszélnek.
Több mint két hét után a Nyugatinál találták meg a pszichiátriáról megszökött 14 éves fiút
A rendőrség szerint a gyerek öngyilkos akart lenni.
Kiugrott egy diák a budapesti Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről
A fiú az iskola belső aulájába zuhant csütörtök délelőtt, súlyos állapotban kórházba szállították.
Hálapénz elfogadásán érték tetten a nyíregyházi kórház egyik főorvosát és asszisztensét
A főorvost és az asszisztenst gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Már három elkövetőt azonosított a rendőrség azok közül, akik gyerekeket fenyegettek gázpisztollyal...
Két 13 éves és egy 14 éves elkövetőt azonosítottak, utóbbit már meggyanúsították kényszerítés bűntett elkövetése miatt.
Börtönbe vonult Papaszita, PSG Ogli testőre
Kapcsolati erőszak miatt adtak ki ellene elfogatóparancsot, most úgy néz ki, önként vonult be.
Kábítószer-fogyasztás miatt nyomoznak két szegedi rendőr ellen
Az ügyészség megerősítette a nyomozás tényét, a rendőrkapitányság nem kívánt részleteket elárulni.
PSG Ogli testőre megint felkerült a rendőrség körözési listájára
Hopka Lászlót, azaz Papaszitát most kapcsolati erőszak miatt körözik.
Három gyilkosság miatt körözött amerikai férfit fogtak el Záhonyban a rendőrök
A 21 éves férfi ellen a svájci hatóságok adtak ki nemzetközi körözést.







