Úgy váltogatta a rendszámokat az autóján, mint más a zokniját

2024. június 4. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Nem pazarolta az idejét a bürokrácia útvesztőjében az a bácsalmási férfi, aki a forgalomból kivont autójával úgy furikázott az utakon, hogy arra különböző, az otthonában kallódó rendszámokat szerelt fel. Az egyszerűség kedvéért előre és hátulra is másmilyeneket.

Ez tűnt fel a rendőröknek is, akik először május 24-én kapcsolták le a férfit Sükösd egyik utcájában. Az intézkedésnél kiderült, hogy az autóra szerelt rendszámokat két másik járműre adták, a férfi pedig el van tiltva a járművezetéstől.

A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt nyomozás indult. A hatósági jelzéseket lefoglalták a rendőrök a vezetőt pedig kihallgatták a bűncselekmények miatt.

A hatósági intézkedés viszont a jelek szerint nem vette el a férfi kedvét a kocsikázástól, két nappal később Érsekcsanádon kapcsolták le. Az autót ismét azért szúrták ki a rendőrök, mert azon két különböző rendszám volt. Ezekről szintén kiderült, hogy másik autókhoz tartoztak. A férfit őrizetbe vették és ismét kihallgatták a bűncselekmények miatt.

A sofőr azt mondta, hogy a gépkocsit eredetileg alkatrésznek vásárolta, ki van vonva a forgalomból, de idő közben úgy döntött, közlekedni akart vele, ezért az otthon talált rendszámtáblákat szerelte a kocsira mindkétszer.

A bajai nyomozók a napokban befejezték az ügy vizsgálatát és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

(Police.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!