RSS
Amennyiben 2024 januárjáig nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, ismét munkabeszüntetés jöhet az iskolákban.
A szakszervezet sajtótájékoztatón ismertette a tanárhiányról szóló kutatásuk eredményeit. Szeptemberben becsléseik szerint ezren adják be a felmondásukat.
A szakszervezetek többek közt azt kérték a kormánytól, hogy a pedagógusok kötelező eskütételét vegyék ki a rendeletből, a fizetési sávokat pedig objektív szempontok szerint határozzák meg.
A szakszervezet elítélte Gulyás Gergely kijelentését, a miniszter integrációs nehézségekről beszélt. A tárca szerint a tanárok megbecsüléséért való aggódás hiteltelen a szakszervezettől.
A pályakezdők száma töredéke azoknak, akik korábban elkezdték a pedagógusképzést.
Korábban a Nemzeti Választási Bizottság egyiket sem hitelesítette.
Hálásak azoknak, akik küzdenek a jövő generációjának érdekeiért.
Nem találtak olyan iskolát, ahol megtarthatták volna a győri tanároknak szervezett fórumot a státusztörvényről. A szakszervezet rendezvényét végül a szocialisták székháza fogadta be, teltház volt.
Maruzsa Zoltán kisebb engedményeket tett az oktatási szakszervezetek kérésére, de lényegi elmozdulás továbbra sincs az új pedagógus-jogállási törvény tervezetében.
A szakképzésben március 16-tól megkezdődhet a határozatlan idejű sztrájk.